Ezúttal csalással vádolják Császár Elődöt<br/>

Vágólapra másolva!
A Pesti Központi Kerület Bíróságon csütörtökön megkezdődött a csalással vádolt Császár Előd és társainak büntető pere. Az énekest azzal vádolják, hogy utólag kötött biztosítást arra a gépkocsira, amellyel karambolozott a Szilágyi Erzsébet fasoron.
Vágólapra másolva!

Fotó: HavariaPress

L. József ismertette meg Császárt a másodrendű vádlottal, a Hungária Biztosító egykori biztosítási ügyintézőjével, T. Zsuzsával, aki a baleset után egy nappal, december 18-án, december 10-re visszadatálva kötötte meg a biztosítási szerződést Császárral. A hamis okiratot T. Zsuzsa töltötte ki, Császár pedig aláírta.

Az ügyész az énekest és T. Zsuzsát egyrendbeli társtettesként elkövetett csalás kísérletével, és magánokirathamisítás vétségével, míg L. Józsefet felbújtóként elkövetett csalás kísérletével vádolja. Császár Előd nem ismerte el bűnösségét, azt állította, hogy a kötelező felelősségbiztosítást már a jármű megvételekor megkötötte.
A per a bizonyítási eljárással, valamit a tanúk meghallgatásával július 5 -én folytatódik.

[origo]

Korábban:

(2000. december 11.)