Vágólapra másolva!
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Szabadi Béla volt Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkár televíziós nyilatkozatából arra következtet, hogy az agrártárca vezetése a személyiségi jogokat és az adatvédelmi törvényt durván sértő módon információkat gyűjtött közpénzen.
Vágólapra másolva!

A mezőgazdasági érdekképviseleti szervezet közölte: megdöbbenéssel értesült a televíziós nyilatkozatból arról, hogy az államtitkár távozása előtt a minisztériumban megsemmisített iratok között a gazdatüntetésre és a MOSZ-ra vonatkozó dokumentumok voltak.

Ez a MOSZ szerint megerősíti a Torgyán József volt agrárminiszter ellen a gyülekezési jog megsértése miatt tett feljelentés megalapozottságát. Ezt azért tette meg a MOSZ, mert Torgyán retorziókat helyezett kilátásba korábban a közúti demonstrációban részt vevő termelőkkel szemben.

Ezért a MOSZ követeli, hogy a kormány indítson vizsgálatot az ügyben. A MOSZ a bizonyítékok előkerülése esetén fontolóra veszi a korábbi büntetőfeljelentés megismétlését és további személyekre való kiterjesztését.

(MTI)