Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezett a Budai Központi Kerületi Bíróság Budapest IX. kerületében szolgálatot teljesítő két rendőrt, mivel alapos a gyanú, hogy prostituáltaktól pénz követeltek előállításuk elengedése fejében.
Vágólapra másolva!

Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte: Sz. János főtörzsőrmester és Cs. Zsolt zászlós ellen 12 rendbeli, hivatalos személy által elkövetett zsarolás bűntette miatt indított eljárást a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal.

Az eddigi adatok szerint a járőrök március 24-én a hajnali órákban a ferencvárosi Lónyay utca egyik lakásában rajtaütöttek egy feltehetően prostitúcióval foglalkozó csoporton.

Az intézkedő rendőrök a lakásban tartózkodó négy prostituáltnak - a sértettek szerint - egyértelművé tették, hogy csak abban az esetben tekintenek el előállításuktól, ha fizetnek. Az egyik prostituált végül 30 ezer forintot adott át a rendőröknek.

A szóvivő közölte: két hónappal az eset után a Lónyay utca másik lakóépületében megismétlődött az eset, ahol egy masszázsszalonban működő nyolc nővel közölték, hogy előállítják őket, ha nem fizetnek 100 ezer forintot. A rendőrök végül 40 ezer forinttal távoztak.

Borbély hozzátette: az ügyészségi nyomozók szökéstől, elrejtőzéstől, összebeszéléstől, illetve a sértett tanúk befolyásolásától tartva indítványozták mindkét rendőr előzetes letartóztatását. Sz. János a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is panasszal élt, amelyet elutasítottak.

(MTI)