Vágólapra másolva!
Őrizetbe vett a rendőrség két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kenőpénzt adtak, illetve fogadtak el az M7-es autópálya felújításával összefüggő munkáért. Az ORFK a Magyar Autópálya-építő Konzorcium szombati feljelentése alapján indított büntetőeljárás során vette őrizetbe a két vállalkozót.
Vágólapra másolva!

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy a konzorcium vezetője személyesen tett feljelentést szombat este. A rendőrség rögtön ezután 20 tanút hallgatott ki. Bár a feljelentés ismeretlen tettes ellen szólt, a vallomások alapján beazonosíthatóvá vált az ügy két főszereplője. T. Csaba és P. Csaba. T. Csaba alaposan gyanúsítható azzal, hogy különböző munkálatok elvégzésére kapott megbízások reményében 8 millió forint kenőpénzt adott át P. Csabának, aki azt elfogadta.

A rendőrség ezek után már vasárnap délelőtt őrizetbe vette a két férfit. A nyomozóhatóság előterjesztést tett a Fővárosi Ügyészséghez előzetes letartóztatásukra - közölte az ORFK Kommunikációs Igazgatósága.

A Vegyépszer Rt. és a Betonút Rt. által alkotott Magyar Autópálya-építő Konzorcium az M7-es autópálya felújítása kapcsán ez év áprilisában az elvégzett munka folyamatos ellenőrzése és értékelése során az egyik szakaszon súlyosan kifogásolható, hibás munkavégzést észlelt.

Emiatt a vonatkozó alvállalkozói szerződést felbontották és más vállalkozó végezte el - határidőre és megfelelő minőségben - az adott munkát.

"További alvállalkozói bejelentések kapcsán az alvállalkozók közötti vesztegetés gyanúja merült fel" - áll a vállalat közleményében.

Az MTI más forrásból származó értesülései szerint a KÖRÉP Kft.-vel bontották fel ez év áprilisában a szerződést, mert nem jelentette be a további alvállalkozókat, akiket megbízott a csatornatisztítási munka elvégzésével.

Az M7-es mellett Keller László szocialista képviselő szerint az M3-as autópálya építése körül is felmerülhet a korrupció gyanúja. A képviselő korábban már kifogásolta, hogy nem megfelelő minőségű az M3-as autópálya egy szakasza. Emellett - szerinte - több cég el nem végzett munkáért vett fel pénzt. A szocialista politikus a legfőbb ügyészhez fordul azért, hogy büntetőeljárás keretében vizsgálják ki az új sztrádaszakasz építése körül általa tapasztalt visszásságokat.

[origo]