Vágólapra másolva!
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete Alkotmánybírósághoz fordult, hogy külön törvényben deklarálják a magzati élet védelmét. Véleményük szerint a meglévő jogszabály rendelkezései alkotmányellenesek.
Vágólapra másolva!

Alkotmánybírósághoz fordult a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a magzati élet védelméről szóló törvény ügyében, hogy alkotmányellenesség megállapítását kérje a testülettől.

A NOE úgy látja, hogy a korábban már módosított törvény továbbra sem helyez elég hangsúlyt - a terhes nő önrendelkezése mellett - a magzati élet védelmére. Álláspontjuk szerint a törvény címe nem felel meg tartalmának, mivel a jogszabály alapvetően a művi vetélést szabályozza, és csak elenyésző mértékben foglalkozik a magzati élet védelmével.

A szervezet azt is kiemeli, hogy a jogalkotó elmulasztotta az abortálásra kerülő magzatok védelmének szabályozását, és ennek hiánya nemcsak az élethez való jogot sérti, de az alkotmány jogállamiságot deklaráló rendelkezésével is ellentétes.

Kormosné Debreczeni Zsuzsa, a NOE ügyvezetője elmondta, hogy álláspontjuk szerint két részre kellene bontani az 1992. évi törvényben foglaltakat. A NOE úgy látja, hogy külön jogszabályban kellene rögzíteni az abortusz eljárásrendjét, illteve egy másik törvénynek kellene foglalkoznia a magzati élet védelmével. Az ügyvezető fontosnak találta kihangsúlyozni, hogy a NOE már a törvény deklarálása óta küzd a magzati élet védelmének hangsúlyosabbá tételéért, de erőfeszítéseik eddig még nem találtak megértésre a törvénytestületnél.

[origo]