Mobiltelefonokat foglaltak le az álrendőrök

Vágólapra másolva!
Harminc mobiltelefont foglalt le három, magát rendőrnek kiadó férfi péntek este az 55-ös úton Baja és Szeged között. Az igazi rendőrök a sértett leírása alapján elfogták a tetteseket, akik közül az egyik menekülés közben megsérült. A sérültet kórházban ápolják rendőri őrizetben, két társát a kiskunhalasi fogdában tartják fogva.
Vágólapra másolva!

Álrendőröket vettek őrizetbe a kiskunhalasi és a szegedi rendőrök pénteken éjjel. A három férfi péntek este 8 óra tájban Baja és Szeged között tartóztatott fel egy autóst, majd magukat rendőrnek kiadva igazoltatták, és átvizsgálták a kocsiját - mondta el az [origo]-nak Ferenczi László a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője..

Az autóban találtak egy sporttáskát, amiben 30 darab mobiltelefon volt. Ezt lefoglalták, majd közölték a férfival, hogy előállítják. Az egyik álrendőr be is ült a sértett mellé annak kocsijába és követni kezdték az álrendőrök fehér Volkswagen mikrobuszát. Kis idő múlva azonban megálltak és a sértett slusszkulcsát elvéve új hívásra hivatkozva magára hagyták a mobiltelefonjaitól megfosztott férfit.

A magára hagyott sértett egy idő után rájött, hogy valami nem stimmelt a három férfival, és értesítette a rendőrséget. A rendőrök azonnal lezárták a környéket, és keresni kezdték a mikrobuszt, melynek a sértett meg tudta adni a rendszámát is. Végül Szegeden fogták el a tetteseket, akik közül az egyik megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, azonban mikor kiugrott lakásának ablakán nyílt bokatörést szenvedett.

A tettesek körül kettőt a kiskunhalasi fogdában őriznek, a bokáját tört álrendőrt pedig kórházban ápolják Szegeden. A rendőrség az álrendőrökön kívül vizsgálja a harminc mobiltelefon eredetét, valamint azt, hogy az álrendőrök tudtak-e a telefonokról - mondta el a szóvivő.

[origo]