Egy hónap haladék az ózdi romáknak

Vágólapra másolva!
A kisgyermekekre tekintettel csütörtökön egy hónappal elhalasztották az ózdi Kiserdőalja egykori vasgyári kolónián lakó roma családok kilakoltatását. A csaknem tíz éve munkanélküli roma családoknak azért kellene távozniuk a rossz állapotban lévő házakból, mert jogcím nélküli lakáshasználók, illetve önkényes beköltözők, vagy nem fizetik a közüzemi díjakat.
Vágólapra másolva!

Száz lakó gyülekezett csütörtök reggel az Óvoda utcában, hogy tiltakozzon a 10 órára meghirdetett, több családot érintő kilakoltatások ellen. Néhány perccel a jelzett időpont előtt jogerős bírói kilakoltatási végzéssel megérkezett a végrehajtó, akit biztonsági őrök és rendőrök kísértek, kisvártatva pedig követték őket furgonokkal és rakodó emberekkel az ózdi ingatlankezelő munkatársai.

A romák képviselői közölték:nem hajlandók elmenni. Az Ózd Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Kótai Aladár a romáknak azt mondta, hogy a törvény ellen ő sem tud semmit tenni, de legalább a kisgyermekes anyák elhelyezéséről igyekszik gondoskodni. Az asszonyok elmondták, hogy már próbáltak fedelet találni, de senki nem fogadja be őket.

Megérkezett a helyszínre Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is, aki arra kérte a végrehajtót, hogy méltányossági alapon, a gyerekekre való tekintettel adjon 30 napos haladékot a kilakoltatásra, aki végül arra való tekintettel, hogy a kisgyerekek elhelyezéséről a gyámhatóság nem gondoskodott, elnapolta a kilakoltatást. A végrehajtó, a biztonsági emberek, a rakodómunkások és a rendőrök távoztak, majd a roma családok visszamentek a házakba.

Az Ózd Kisebbségi Önkormányzat Hivatalában ezután leültek tárgyalni a roma vezetők, az ingatlankezelő munkatársai és a kirendelt bírósági végrehajtó. Kiderült, hogy az eredeti tervek szerint az Óvoda utcában és a Kiserdő soron egy-egy roma családot - összesen négy felnőttet és négy gyermeket - készültek kilakoltatni. A következő napokban pedig további 14 családnak kellene elhagyni lakhelyét.

A csaknem tíz éve munkanélküli roma családoknak azért kell távozniuk a rossz állapotban lévő házakból, mert jogcím nélküli lakáshasználók, illetve önkényes beköltözők, vagy nem fizetik a közüzemi díjakat.

Kótai Aladár azt mondta: megérti a törvény szigorát, nem is kíván vele senki szembeszállni, azonban vannak humanitárius jogok is. Hozzátette, hogy a kisebbségi önkormányzatnak semmilyen eszköze nincs arra, hogy megoldja a bajba került családok gondjait. Horváth Aladár reméli: az egy hónap haladék elegendő lesz arra, hogy megoldást találjanak a családok elhelyezésére. Közölte: pénteken a kormány cigányügyi tárcaközi bizottsága elé viszi az ózdi válságot, "azért, hogy a legrosszabb helyzetű társadalmi csoport lakhatási gondjára végre szülessen komoly megoldási javaslat és rendeljenek hozzá pénzt is".