A vádlottak az ügyészség szerint 1989 és 94 között több tonna nemesfém passzív bérmunkában történő elvámoltatásával több tízmilliós kárt okoztak az államnak, a bíróság azonban kimondta, hogy nem történt bűncselekmény.
A bíró megjegyezte: ha esetleg helytelenül foglaltak volna állást a csempészet és az adócsalás kérdésében, úgy a társadalmi veszélyesség hiánya miatt kellene felmenteni a vádlottakat.
Az ítélet szóbeli indoklásakor a bíróság igen kemény kritikával illette az bűnüldöző hatóságokat. Kifogásolta, hogy a rendőrség szabálytalanul hallgatott ki tanukat, s nem rögzítette precízen a házkutatáskor lefoglalt iratokat, az ügyészség pedig felvetésekkel, célzásokkal tűzdelte a vádirati tényállást.
- Azon az időn már túl vagyunk, hogy itt a vád, tessék meghozni az ítéletet - fogalmazott az indoklás során a bíró, aki nyomatékkal hivatkozott a jogállamiság, illetve a jogbiztonság követelményére is.
Az ügyész ugyanakkor az ítélet megalapozatlansága miatt fellebbezett, és bűnösség kimondását kérte. Így nem jogerős a PKKB szombati döntése. A per a Fővárosi Bíróságon folytatódik.