Fidesz-MSZP megállapodás

Vágólapra másolva!
Kompromisszum született a Fidesz és az MSZP között a választási eljárási törvény módosításáról - írja a Népszabadság. Így a választási szervek munkájában részt vehetnek a közalkalmazottak és újraszámolják ott a voksokat, ahol minimális a szavazatkülönbség.
Vágólapra másolva!

A választási eljárási törvény módosításáról született kompromisszum a Fidesz és az MSZP között az elmúlt napokban - írja a Népszabadság. A megállapodás nélkül ebben a kérdésben, nincs esély a kétharmados jogszabály módosítására.

A Népszabadság úgy tudja: az MSZP kész támogatni azt a fideszes javaslatot, hogy a helyi választási szervek munkájában részt vehessenek közalkalmazottak - ügykezelők és fizikai alkalmazottak - is. A hatályos választási eljárási törvény azt írja elő, hogy a választások lebonyolításában csak köztisztviselők segédkezhetnek, de a róluk szóló jogszabály legutóbbi módosítása után több mint húszezer ügykezelő, fizikai alkalmazott került ki a köztisztviselői karból. Nélkülük problémákat jelentene a választások lebonyolítása.

A lap információi szerint cserébe a Fidesz nem veti el az MSZP-nek azt az igényét, hogy azokban a körzetekben kötelező legyen újraszámlálni a voksokat, ahol minimális szavazatkülönbség alakul ki az első és a második helyezett között. A szocialisták szerint ez a garanciális szabály beépítése növelné a választások tisztaságát.

Továbbá megállapodtak az engedélyezett kampányköltségek növeléséről is. A Népszabadság úgy tudja: a Fidesz és az MSZP is egyetért abban, hogy a képviselőjelöltenkénti egymilliós határt kétmillióra emeljék fel, tehát az összes párt 772 millió forintot költhessen a kampányra.

A két legnagyobb párt megállapodása alapján a parlament alkotmányügyi bizottsága szerdán bizottsági önálló indítványként az Országgyűlés elé terjesztette a három pontból álló törvénymódosítást. Ha a parlament a jövő héten megkezdi a javaslat tárgyalását, akkor még december megszülethet a kétharmados törvénymódosítás.