Nem akadály a kanadai vízumkényszer

Vágólapra másolva!
Kevesen váltották vissza Kanadába szóló repülőjegyüket a héten bevezetett vízumkényszer miatt. Hétfőtől már csak érvényes vízummal lehet kanadai Malév-gépre ülni.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy Kanada egyik napról a másikra vezette be a vízumkényszert a magyar állampolgároknak, a követségük gyorsan, pontosan intézi a vízumok kiadását - mondta el több nagy utazási iroda képviselője is pénteken az [origo]-nak. Az irodák leginkább repülőjegy-forgalmazással foglalkoznak, Kanadába nagyon ritkán szerveznek csoportos utakat.

A képviselők szerint eddig simán ment minden, a nagykövetség 24 óra alatt kiállítja a papírokat. December közepéig szombaton és vasárnap is nyitva tartanak, utána azonban azt ígérik, 4-6 hét kell majd a vízum beszerzéséhez. Az irodák nem találkoztak olyan utassal, aki az intézkedés miatt kénytelen lett volna visszamondani az utazást.

A Malév szóvivője szintén arról számolt be, hogy csupán néhányan gondolták meg magukat és váltották vissza a Kanadába szóló jegyüket. Legközelebb 10-én, hétfőn és 11-én, kedden indul Malév-gép Kanadába, ezekre a gépekre már csak olyan utasok ülhetnek fel, akik érvényes vízummal rendelkeznek.

[origo]