Izrael-ellenes tüntetés Budapesten

Vágólapra másolva!
A Magyarországon élő palesztinok és szimpatizánsaik tiltakoztak az izraeli megszállás és agresszió ellen az izraeli nagykövetség előtt Budapesten pénteken. A demonstrálók azt követelték, hogy az izraeli hadsereg vonuljon ki a palesztin területekről. 
Vágólapra másolva!

A tüntetők transzparensein többek közt olvasható: A független palesztin nép a közel-keleti béke záloga; A palesztin nép győzni fog; Saron háborús bűnös; Gyerekgyilkosok stop !; Saron = Trianon; USA = Izrael = terrorizmus. A demonstrálók a II. kerületi palesztin nagykövetség előtt találkoztak, ahonnan átvonultak az izraeli nagykövetség elé. A tiltakozók bírálták Ariel Saron izraeli miniszterelnököt, skandálva kiabálták, hogy Saron fasiszta, Izrael terrorista, eközben Jasszer Arafat palesztin vezetőt éltették. Egyes felszólalók szerint Izrael ötven éve zsarolja Európát és félő, hogy Magyarország is Izraelnek ad igazat, ha a zsidó befolyás tovább növekszik.

Salha Falah, a palesztin kulturális egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: tüntetésükkel azt követelik, hogy Izrael tartsa be a nemzetközi törvényeket, céljuk pedig egy független palesztin állam létrehozása, amelynek Kelet-Jeruzsálem a fővárosa. Salha Falah úgy vélekedett, hogy a magyar külpolitika higgadt az izraeli-palesztin kérdésben, és mint mondta, bízik abban, hogy Magyarország kiáll a palesztin nép jogai mellett. Arról is szólt, hogy a palesztin merényleteket ürügyként kezelte Izrael, hogy bevonulhasson Palesztinába. Salha Falah elmondta, hogy Magyarországon mintegy háromszáz palesztin dolgozik, illetve tanul.

A tüntetők körülbelül egy órát töltöttek az izraeli nagykövetség előtt, majd visszavonultak a palesztin nagykövetséghez, ahol felolvasták Arafat üdvözlő beszédét, amelyben megköszönte a tüntetők szolidaritását. A szervezők az MTI-nek elmondták: azt tervezték, hogy egy izraeli zászlót elégetnek az izraeli nagykövetség előtt, de erre végül nem kaptak engedélyt.

A BRFK sajtóügyeletese elmondta, hogy a helyszínt biztosító rendőrök szerint mintegy 350-400-an vettek részt a tüntetésen, amelyen sem rendbontás, sem pedig rendőri intézkedés nem történt. A tüntetés szervezői hétfő délután a parlament előtt rendeznek újabb demonstrációt, hogy felszólítsák az Országgyűlést: tegyen meg mindent a vérengzés megállításáért. A tervek szerint a külügyi bizottság elnökének fognak petíciót átadni.