Az FVM EU-kampányát szervezi az MSZP volt kampányfőnöke

Meruk Józsefet, az MSZP 1994-es kampányának menedzserét EU-tájékoztatási ügyekben kommunikációs tanácsadóként foglalkoztatja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Meruk neve legutóbb akkor merült fel a médiában, amikor az egyik kábeltévé műsorában közölte: ismeretei szerint egy ellenzéki párt prominens képviselőjének édesapja Pákozdi János néven dolgozott az állambiztonsági hivatalnak. A hír miatt Pokorni Zoltán akkori Fidesz-elnök minden pártbeli tisztségéről lemondott.

Meruk József a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) kommunikációs osztályának tanácsadója - erősítette meg a Magyar Nemzet információját az [origo]-nak Dékány András, az FVM sajtófőnöke. Meruk neve akkor merült fel a médiában, amikor tavaly Medgyessy Péter miniszterelnök III/II-es múltjának nyilvánosságra kerülése után a Budapest TV egyik késő esti műsorában elmondta: ismeretei szerint egy ellenzéki párt prominens képviselőjének édesapja Pákozdi János néven dolgozott az állambiztonsági hivatalnak. Egy napra rá kiderült, Pákozdi valójában Pokorni, Pokorni Zoltán akkori Fidesz-elnök és frakcióvezető édesapja. Pokorni ekkor minden pártbeli posztjáról lemondott.

Dékány András az [origo]-nak elmondta: Meruk az FVM-ben az EU-csatlakozásra való felkészülés keretében a tájékoztató munka szervezésében vesz részt tanácsadóként. Hozzátette: az ő javaslatára kérték fel Merukot erre a munkára, mivel a férfit 25 éve ismeri. Közölte: Meruk sajtókapcsolatai közismertek, hiszen az MTI madridi tudósítója volt, később dolgozott a Reform című hetilapnál, és a Kurír főszerkesztő-helyettese volt. Ráadásul madridi tudósító korában csatlakozott épp Spanyolország az EU-hoz, így az egész felkészülési folyamatot nyomon követte. 1990-ben Meruk irányította az MSZP kampányát, 1994-ben pedig kampánymenedzser volt.

A Magyar Nemzet információjával kapcsolatban, miszerint Meruk havi több százezer forintos honoráriumot kap, Dékány csupán annyit mondott: a feladattal arányos honoráriumot kap Meruk, ami megfelel a közigazgatásban élő szigorú szabályoknak.

Azzal kapcsolatban, hogy Meruk neve egybefonódott az ügynök-ügyekkel, a sajtófőnök közölte: annak idején nem Meruk röppentette fel a hírt, hanem egy betelefonáló kérdezett erre rá Meruk műsorában. Ő pedig válaszként közölte információit. Így Dékány szerint Merukot ebben az ügyben nem lehet elmarasztalni, megbízásának pedig az akkor történtekhez semmi köze.

KAPCSOLÓDÓ CIKK