Vágólapra másolva!
A kormányszóvivő is megerősítette a Népszabadság információit, hogy a héten kezdődik a Néprajzi Múzeum Kossuth téri épületének műszaki felmérése. A lap szerint az eseményekből arra lehet következtetni, hogy az egykori Kúriát visszakapja a Legfelsőbb Bíróság.
Vágólapra másolva!

Rövidesen megkezdik a Néprajzi Múzeum épületének műszaki felmérését. Erről a Miniszterelnöki Hivatal értesítette a múzeumot. A volt Kúriával kapcsolatos elképzelésről a hét elején tájékoztatták a Néprajzi Múzeum vezetését. A Népszabadság úgy tudja, hogy az épületet visszakapja a Legfelsőbb Bíróság, ezt azonban Fejős Zoltán a múzeum főigazgatója sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

Lomnici Zoltán az LB elnöke tavaly jelentette be, hogy lehetőleg még ebben a ciklusban szeretnék visszakapni a Kossuth téri épületet. A korábbi Kúriában már harminc éve a Néprajzi Múzeum működik. Az elnök szerint ez lehetne a legfontosabb táblabíróság - a fővárosi - székhelye.

A múzeum vezetője és az LB-elnök hosszasan vitázott arról alkalmas-e a múzeumnak helyt adó épület bírósági célokra. Az épület sorsáról Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint a közeljövőben dönthet a kormány, ehhez azonban elengedhetetlen az április 15-ig elvégzendő műszaki felmérés - írja a Népszabadság.