Többen úgy vélik, hogy mielőbb meg kellene nyitni újból egy kontrollállomást az Örs vezér terén a Gödöllői-dombságból érkezőknek, valamint a Moszkva téren, a budai hegyekből visszatérő kirándulóknak - írja a Népszabadság. Jelenleg ott vizsgálják meg szombaton és vasárnap az erdőkből hozott gombákat, ahová csak kevés kirándulójárat érkezik.
A mostanában kezdődő és október végéig tartó szezonban szombaton és vasárnap csupán a Fehérvári úti és a Bosnyák téri piacon 10 és 18 óra között van lakossági gombavizsgálat. Hétköznap pedig a nagyobb piacokon, nyitástól zárásig - kivéve a Lehel téri, valamint a Fény utcai piacot, pedig ezek a legmodernebb és a leglátogatottabb árusítóhelyek.