Kósa tanácsadóját bírálta a debreceni SZDSZ

Vágólapra másolva!
Bírálták Debrecen SZDSZ-es vezetői kedden a város fideszes polgármesterének csalás miatt elmarasztalt személyi tanácsadóját, a polgármester azonban elutasította a bírálatot.
Vágólapra másolva!

"A jó ízlést sérti, és a tisztességes köztisztviselőknek is megalázó helyzetet teremt", ha továbbra is a helyén maradhat Kósa Lajos polgármester személyi tanácsadója, akit csalás miatt marasztalt el és ítélt pénzbüntetésre a bíróság - közölték az SZDSZ helyi vezetői sajtótájékoztatón.

Szörényi Károly városi pártelnök és Kovács László SZDSZ-es önkormányzati képviselő azt kifogásolta, hogy Mező Ferencet személyi tanácsadóként köztisztviselőként alkalmazza a városházán Kósa Lajos.

Debrecen fideszes polgármestere közleményében azonban azt írta, hogy Mező Ferenc - az általa elkövetett cselekmény csekély súlya miatt - a bíróság döntése alapján továbbra is büntetlen előéletűnek minősül.

Az SZDSZ-es városatyák emlékeztetettek rá, hogy Mező Ferenc nyelvvizsga-botrányba keveredett, majd azt követően lemondott fideszes önkormányzati képviselői tagságáról. Kovács László szerint márciusban a Debreceni Egyetemen megszűnt Mező Ferenc közalkalmazotti jogviszonya, s azt követően alkalmazták köztisztviselőként a városházán. A nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése kapcsán csalással vádolt Mező Ferencet időközben a bíróság pénzbüntetésre ítélte; az ítélet fellebbezési ideje a keddi napon lejárt.

Az SZDSZ-es politikusok szerint ez azt jelenti: amennyiben Mező Ferenc a pénzbüntetést befizette, nem számít büntetett előéletűnek, és erkölcsi bizonyítvánnyal is rendelkezik, ami a köztisztviselői jogviszony feltétele. Kovács László úgy vélte: bár nem törvénytelen az alkalmazása a városházán, a jó ízlést mindenképpen sérti, s jó lenne, ha Kósa Lajos polgármester "megszüntetné ezt az ellentmondásos helyzetet".

Kósa Lajos azonban így reagált közleményében: "Nem bírálhatom felül sem a magyar jogszabályokat, sem a bíróság döntését. Amennyiben egy köztisztviselő elveszíti büntetlen előéletét, akkor az érvényes jogszabályoknak megfelelően kell eljárni vele szemben". "Ha maga a bíróság értékeli úgy, hogy a Mező Ferenc által elkövetett cselekmény olyan csekély súlyú, hogy továbbra is büntetlen előéletű és rendelkezik erkölcsi bizonyítvánnyal, akkor nekem ezt tudomásul kell vennem" - zárul Kósa Lajos nyilatkozata.