SZDSZ: ki kell vizsgálni a brókerügyet

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ pénteki egész napos frakcióülésének első felében arról határozott, hogy mindenképpen ragaszkodik a tavaly elfogadott adótábla életbe léptetéséhez. Megvitatták a K&H ügyet is. Kuncze Gábor pártelnök közölte: mindenkinek érdeke, hogy a történet végére járjon a nyomozás, függetlenül attól, kinek milyen érintettsége van az ügyben. Kuncze délután Tapolcára megy, ahol az MSZP tart kétnapos frakcióülést.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ pénteki frakcióülésének első felében elsősorban az adócsökkentésről tárgyaltak. A frakció úgy döntött: ragaszkodnak ahhoz, hogy a tavaly elfogadott, csökkenő kulcsokat tartalmazó adótábla életbe lépjen. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a frakció álláspontját ismertetve közölte: sem a járulékok emelését, sem a személyi jövedelemadón belüli újabb adókulcsok bevezetését nem támogatják.

A frakcióülésen szó volt a K & H ügyről is. "Mindenkinek érdeke, a politikusoknak is, hogy pártatlan vizsgálat folyjon. Járjanak a történet végére, függetlenül attól, hogy kinek milyen érintettsége van az ügyben" - közölte Kuncze.

A szabad demokraták beszéltek a következő féléves törvényalkotási munkarendről is. Az SZDSZ számára a költségvetési törvény és az adótörvények elfogadása a legfontosabb - ismertette a pártelnök. Ezen kívül megemlítette azokat a törvényjavaslatokat, amelyeknek elfogadására az EU-jogharmonizáció miatt van szükség. "Érdekes időszak lesz, erőteljes izgalmi állapotban érkezik a politika az őszi ülésszak nyitányához" - mondta Kuncze. Hozzátette: az EU-csatlakozás miatt önmérsékletet kell tanúsítania a pártoknak, mert a csatlakozás előtt több kétharmados törvényt is el kell fogadni.

Az SZDSZ elnöke délután Tapolcára utazik, ahol az MSZP tart kétnapos frakcióülést, amelyen jelen van Medgyessy Péter miniszterelnök is. Kuncze Gáborral egyeztetnek az adócsökkentésről, illetve várhatóan - amennyiben az MSZP-n belül döntés született - ismertetik azt is, kit neveznek ki az egészségügyi miniszteri posztra.