Nem lesz biopiac a Marczibányi téren

Vágólapra másolva!
Év végéig maradhat a II. kerületi Marczibányi téri művelődési ház udvarán a szombatonként működő biopiac, mert a művelődési ház jövőre nem hosszabbítja meg a szerződést. Az üzemeltetők is elismerik, hogy a piac kinőtte az itt rendelkezésre álló területet, ezért új hely után néznek.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Jövőre költöznie kell a budai biopiacnak, mely eddig a Marczibányi téri művelődési ház udvarán nyitott ki minden szombaton. Hivatalosan január elsejéig maradhatnak, de valószínűleg az új hely megtalálásáig még itt lehet beszerezni a biozöldségeket, gyümölcsöket és pékárut.

A piac közel öt éve működött a II. kerületi művelődési ház udvarán, sokan a város másik feléből, sőt vidékről is járnak ide. A rendelkezésre álló területet viszont lassan kinőtték, erre hivatkozva döntött úgy a művelődési ház vezetése, hogy nem hosszabbítja meg az üzemeltetővel a szerződést. A piac zsúfoltságát az ökopiacot működtető Biokultúra Egyesület is elismeri, már keresik a megfelelő új helyet. Tárgyaltak a kerületi önkormányzattal is, de úgy fest, a kerületben nincs erre alkalmas szabad hely - mondta az [origo]-nak az egyesület munkatársa, Orbán Péter.

Hogyan tájékozódik ország-világ híreiről?http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04

A biopiac vásárlóitól kérdőívben tudakolták, hogy milyen szempontokat vegyenek figyelembe az új hely keresésekor - ebből derült ki, hogy azt szeretnék, ha tömegközlekedési eszközökkel jól megközelíthető helyen lenne. Az üzemeltetők emellett azt is fontosnak tartják, hogy az új hely alkalmas legyen hús árusítására is. Valószínűleg olyan helyre esik majd a választás, ahol korábban is piac működött. A konkrét lehetséges helyekről egyelőre nem akarnak beszélni a piac üzemeltetői.

A környéken élők képviselője szerint nekik megkönnyebbülés lesz, ha a piac elköltözik, mert az utóbbi években minden szombaton egész nap hatalmas volt a zaj, és szinte lehetetlenné vált a parkolás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!