Áttört az országhatáron egy ámokfutó autós

Vágólapra másolva!
Ellenörző-áteresztő pontokat hoztak létre a rendőrök, hogy elfogják azt a belga autóst, aki áttörte a határsorompót Rajkánál. A 42 éves férfi még a cseh rendőrökkel került konfliktusba, majd először Szlovákiába, ezután Magyarországra menekült, áttörve a határokon a sorompókat.
Vágólapra másolva!

Országszerte ellenőrző-áteresztő pontokat létesített a főútvonalak mellett a rendőrség, hogy elfogja a rajkai határon kedd reggel áttörő személygépkocsit és belga állampolgárságú vezetőjét - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) helyettes szóvivője. A légi rendészet helikoptere is ellenőrzi azokat az útvonalakat, ahol a számítások szerint felbukkanhat a sötét színű BMW, a helikopter szükség esetén a felderítésben és az elfogásban is a rendőrök segítségére lehet - közölte Németh Lajos alezredes.

A férfi még a cseh autópályán került konfliktusba az ottani rendőrökkel, majd Szlovákiába és végül Magyarországra menekült, áttörve a határokat. A leírt paramétereknek megfelelő gépkocsikat fokozottan ellenőrzik - mondta az ORFK helyettes szóvivője. Hozzátette: a 42 éves belga állampolgár nem áll nemzetközi körözés alatt.

A dél-csehországi idegenrendészet szóvivője szerint alaposan feltételezhető, hogy a Cseh Köztársaságon is csak átvágtatott a 42 éves belga állampolgár, aki kedden megállás nélkül átrohant gépkocsijával előbb a cseh-szlovák, majd a szlovák-magyar határon. Hogy honnan jött, nem tudni, tartózkodását Csehországban nem regisztrálták. Az viszont biztos - mondta a cseh büntetés-végrehajtás szóvivője -, hogy a férfi nem valamely cseh börtönből vagy fogházból szökött meg.

Egyes források szerint az ámokfutó belga állampolgár valójában jugoszláv származású.