Kényszerleszállást hajtott végre egy kisgép Mórnál

Vágólapra másolva!
A rossz időjárási körülmények miatt kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Mórnál. Az egyedül utazó pilóta sikeresen a földre vitte az egymotoros gépet.
Vágólapra másolva!

Sikeres kényszerleszállást hajtott végre Mór közelében egy egymotoros kisgép vasárnap kora délután - mondta Bajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője az MTI-nek. Bajkó Erika elmondta: a magyar lajstromban lévő, SU-26 típusú repülőgép Belgrádból Fertőszentmiklósra tartott.

A pilóta elmondása szerint azért döntött a leszállás mellett, mert rossz időjárási viszonyok közé került - tette hozzá. A szóvivő közölte: ahogy a radarról eltűnt a repülő, azonnal megindult a keresés, ám végül a pilóta maga jelentkezett be a leszállást követően. A gépen a pilótán kívül senki sem utazott.