Útlezárások a fővárosban rendezvények miatt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Autósügyességi verseny miatt éjfélig nem használhatják az autósok a Műegyetem rakpartot a Szent Gellért tér és a Bertalan Lajos utca között. A rakparton addig parkolni sem lehet. A Szent Gellért rakparton a Rudas fürdő és a Szent Gellért tér között egy rövid szakaszon sziklavizsgálat miatt kerítették el a külső sávot a tér felé vezető oldalon.

Futóversenyt rendeznek vasárnap 11 órától a Wekerle telepen. A résztvevők a Hungária út -Corvin körút - Aba - Botond - Újlaki - Cukrász - Zoltán - Zalaegerszeg - Esze Tamás utca -Corvin körút - Hungária út útvonalon haladnak. Az érintett 48-as, 99-es és 194-es buszok a futók elhaladásáig nem járnak.

Sportrendezvény miatt éjfélig tilos parkolni a Felvonulási téren a Hősök tere és a Benczúr utca között. A Városligeten átvezető Kós Károly sétányra este 8 óráig nem lehet behajtani.

Hétfőn megkezdődik a Király utca teljes felújítása a Nagymező utca és a Kiskörút között. Az I. ütemben a Nagymező utcától a Kis Diófa utcáig zárják le az utat, ezért kérik, hogy járművükkel máshol parkoljanak.