Vádat emeltek Bácsfi Diána ellen

2004.09.16. 10:33

Az ügyészség önkényuralmi jelkép használata miatt vádat emelt Bácsfi Diána, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetője ellen. A közösség elleni izgatás ügyében viszont megszüntették az eljárást.

Fotó: MTI
Bácsfi Diána

"Az V. és XIII. kerületi ügyészség vádiratot nyújtott be Bácsfi Diána és további három társa ellen a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt" szerdán későn délután - közölte Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Ez ügyben az ügyészség vádat emelt a gyanúsítottak ellen. "A másik bűncselekmény, a közösség elleni izgatás vonatkozásában az ügyészségnek mérlegelnie kellett az Alkotmánybíróság ebben a tárgyban hozott határozatait, illetve a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéleteit, döntéseit. Mivel a bírói gyakorlat ebben a kérdésben teljesen egyértelmű, az ügyészség arra az álláspontra jutott, hogy a közösség elleni izgatás büntette miatt megszünteti az eljárást" - mondta a szóvivő.

 

Bácsfi Diánát szombaton vette őrizetbe a rendőrség közösség elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt. Hungarista nézeteit a rendőrségi kihallgatásán is hangoztatta, a nyilatkozatait teljes mértékben fenntartotta. A rendőrség vádemelési javaslattal küldte meg az ügyet az ügyészségre. Mivel azonban az őrizetbe vétel 72 órás határideje lejárt szerda hajnalban, szabadlábra helyezték a 26 éves nőt.

 

Közben önkényuralmi jelkép használatával is meggyanúsították Bácsfit. Mint ismert, augusztus 30-ára virradóra Budapesten, a Nagykörúton ismeretlenek a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport rendezvényét hirdető, nyilaskeresztre emlékeztető ábrákat tartalmazó plakátokat helyeztek el. Először a BRFK azt az álláspontot képviselte, hogy nem önkényuralmi jelképet, nyilaskeresztet ábrázolnak a plakátok. Később azonban nyomozást rendeltek el, mivel "a jogszabályt értelmezve meg lehetett állapítani, hogy a jogalkotónak a szándéka feltehetőleg az volt, hogy ha ezeket a jelképeket valaki ábrázolja, akkor az emberek egyes csoportjában rossz emlékeket, érzéseket vált ki, és a hasonló jelkép ugyanezeket az érzéseket kiválthatta, ezért ezek az érdekek ugyanúgy sérülhetnek egy hasonló jelképtől, mint egy eredetitől".

 

A magát nyíltan hungaristának valló Magyar Jövő Csoport október 15-re demonstrációt jelentett be a budapesti Terror Háza Múzeum elé, amely korábban Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom nevű pártjának is otthont adott. A rendőrség a demonstrációt tudomásul vette, ám számos párt és társadalmi szervezet tiltakozott a demonstráció ellen, és ellentüntetéseket is kilátásba helyeztek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK