Szakértők bírálták a drogtörvény visszaszigorítását

2005.02.14. 9:03

A Magyar Kriminológiai Társaság ülésén jogászok, politikusok és szakértők vitatták meg az Alkotmánybíróság döntését, melyben büntetőtörvénykönyv több, a kábítószerekre vonatkozó részét semmisítették meg. Ezzel az Alkotmánybíróság tulajdonképpen "visszaszigorította" a drogszabályozást. A felszólalók nagy része hibásnak, elfogultnak és korszerűtlennek tartja a határozatot.

A Magyar Kriminológiai Társaság tudományos ülést szervezett Kísérlet egy alkotmányos kábítószer-politikára címmel. Az ülésen jogászok, politikusok és szakértők vitatták meg az Alkotmánybíróság döntését, melyben büntetőtörvénykönyv több, a kábítószerekre vonatkozó részét semmisítették meg. A testület azokat a részeket töröltette a törvényből, amelyeket ebben a kormányzati ciklusban fogadtak el, hogy az Orbán-kormány alatt bevezetett szigorú szabályozást enyhítsék. Így az Alkotmánybíróság tulajdonképpen "visszaszigorította" a drogszabályozást. Ezentúl újra büntethető lesz, aki például egy füves cigiből ad egy slukkot a barátjának. A felszólalók jórészt bírálták az AB döntését.  

Dr. Lévay Miklós egyetemi tanár elmondta, hogy az AB határozatának indoklásában bosszantó hibák vannak. Lévay szerint az AB a kérdésben nem semleges, hiába deklarálta ezt. Azzal, hogy az AB indoklásában az állítja, hogy a drogok használata rászokáshoz, és ezzel a fogyasztó szellemi, fizikai, szociális állapotának romlásához vezet, a jogász szerint túlzó általánosítást tesz.

Dr. Rácz József,  az MTA Pszichológiai Intézetének munkatársa szerint a határozat csak látszólag objektív és racionális, valójában azonban a "vágyvezérelt gondolkodás példája". Rácz kifogásolta továbbá, hogy a döntéshez az AB szakértőként csak a szociális és az egészségügyi miniszter véleményét kérte ki, másokat nem hallgatott meg. A Pszichológiai Intézet munkatársa hangsúlyozta, hogy a drogfogyasztók nem egy kisebbség, nem egy társadalmon kívüli, deviáns csoport, ahogy arra a határozat utal, mert a kutatások szerint a 18-35 évesek 30 százaléka kipróbált már valamilyen szert. Rácz összességében "a 80-as éveket idéző dokumentumnak" nevezete a határozatot.

Gábor Edina, kábítószerügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy az AB döntéséből hiányolja a kábítószerprobléma visszaszorítására készített nemzeti stratégia elemeit, elveit, melyet az országgyűlés egységesen fogadott el 2000 decemberében. A helyettes államtitkár szerint fontos, hogy a fiatalokat megvédjék a drogoktól, de legalább ennyire lényeges, hogy ne kerüljenek börtönbe.

KAPCSOLÓDÓ CIKK