Londonba járnak ügyelni a háziorvosok

Vágólapra másolva!
Májusban indulnak először Londonba ügyelni azok a háziorvosok, akik ezentúl rendszeresen vállalnak ott hétvégi munkát. A péntektől vasárnapig tartó ügyelet alatt körülbelül 200 ezer forintot keresnek majd. A szervezők segítenek az utazás, a szállás intézésében, az orvosoknak csak a betegeket kell ellátniuk.
Vágólapra másolva!

Pénteken kezdődik és vasárnapig tart Londonban a munka azoknak a háziorvosoknak, akik külföldi ügyeletet vállalnak májustól. Angliában nagy az orvoshiány, és nem kötelező a doktoroknak hétvégi ügyeletet vállalni, ezért döntöttek úgy, hogy külföldiekkel oldják meg a problémát. A külföldi munkát szervező Metaforum Karrierfejlesztő és Mobilitás Központ - a kinti szervezetek segítségével - intézi a repülőjegyet, a szállást, az orvosoknak tulajdonképpen csak gyógyítani kell. Az ügyelet menete 12 óra munka, 6 óra pihenés. A fizetség jóval több az itthoninál: ha kifizetik a szállást, a repülőjegyet és a biztosítást, egy hétvége alatt körülbelül 200-230 ezer forintot keresnek.

Elsősorban a fővárosi háziorvosok körében nagy az érdeklődés, de az egyetemi városokból is sokan jelentkeztek a külföldi munkalehetőségre - mondta az [origo]-nak Keszi Roland, a Metaforum stratégiai igazgatója. Kisebb települések háziorvosai körében általában a megfelelő nyelvtudás hiánya miatt kevés a jelentkező. Eddig száz alatti a jelentkezők száma a cégnél az angliai ügyeleti munkára. A jelentkezőknek a bizonyítványok bemutatásán és egy viszonylag bonyolult brit kamarai regisztrációs eljáráson kívül több interjún kell átesniük. Az orvosoknak a kinti kamaránál is bizonyítaniuk kell szakmai tudásukat, el kell ismertetniük magyar orvosi diplomájukat, a szakvizsgával kapcsolatos bizonyítványaikat, és csak ezután kaphatnak lehetőséget a munkavégzésre. A regisztrációért körülbelül 100 ezer forintnak megfelelő fontot kell fizetniük a kinti kamarának.

A hétvégi munka után hazatérő orvosok hétfőn itthon folytatják a munkát a rendelőkben. A külföldi munkát szervező cég munkatársa is elismerte, hogy az orvosok biztosan kimerültek lesznek, bár hozzátette, hogy a kinti ügyeleti körülmények jobbak, mint az itthoniak. Ezzel kapcsolatban az [origo] megkereste a Magyar Orvosi Kamarát és az Egészségügyi Minisztériumot, de egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Anglia után várhatóan egy hasonló program indul Svédországban is. Az oda jelentkező orvosoknak a következő nyolc hónapban svédül kell megtanulniuk (a nyelvtanulásért fizetniük nem kell), ezt követően pedig vállalniuk kell, hogy hosszabb ideig Svédországban dolgoznak.

A hivatalos statisztika szerint eddig 754 orvos kérte ki az Egészségügyi Minisztériumtól azt az igazolást, ami a külföldi munkavállaláshoz elengedhetetlen. Ennyien azonban nem utaznak ki, sokan csak tervezik a külföldi munkát, de aztán különböző okok miatt mégsem mennek ki. Az itthon dolgozó aktív orvosoknak ez csak a 2,5 százaléka, de ők az orvosok "krémje", a jó orvosok mennek el - mondta Keszi Roland, a külföldi munkát szervező Metaforum munkatársa. Emellett gondot jelenthet az is, hogy vannak olyan szakterületek - például a patológia -, ahol az is gondot okoz, ha csak néhány orvos megy külföldre, mert jelenleg is hiány van belőlük.