Félmilliárdért vettek luxusautókat az állami vezetőknek

2005.06.22. 11:34

501 millió forintért vásárolt a kormány 27 luxusautót. Az autókat a a legfőbb közjogi méltóságok és az országba látogató delegációk szállítására használják.

Tavaly év végén született döntés arról, hogy lecserélik a delegációk és a legfőbb közjogi méltóságok szállítására használt autókat. A kormányzat összesen 27 Audit vásárolt, 13 A8-ast és 14 A6-ost - tudta meg az Info Rádió. Ebből a delegációk szállítására 17 autót használnak majd, a legfőbb közjogi méltóságok 10 autót kaptak. Batiz András kormányszóvivő azt mondta, a Köztársasági Őrezred határozza meg, hogy milyen biztonsági feltételeknek megfelelő autókkal közlekedhetnek a közjogi méltóságok.

Az Audik árát három évre elosztva fizeti ki a magyar állam a meghívásos közbeszerzési eljáráson kiválasztott beszállítónak. Batiz András szerint az új autókra azért volt szükség, mert a delegációs autópark elöregedett, elhasználódott. A kormányszóvivő szerint 15-20 éves autókkal is kellett delegációkat szállítani. Az öreg, több százezer kilométert futott autókkal előfordult, hogy menet közben elromlottak. A belga király konvojában például a Ferihegytől a belvárosig négyszer kellett autót cserélni.

Kiderült az is, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek korábban bérelni kellett egy nagykategóriás autót, nem volt ilyen járműve saját használatra. Azért döntöttek úgy, hogy nem csak a kormányfő, de a többi legfőbb közjogi méltóság járművét lecserélik, mert a szabályok szerint azonos kategóriájú járművekkel kell szállítania őket a Köztársasági Őrezrednek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK