Az adatvédelmi biztoshoz fordul a Fidesz, mert a párt szerint az MSZP telefonos és a kormány sms-kampánya jogosulatlan adatkezelést valósíthat meg. Az ellenzéki párt szerint sem az MSZP, sem a kormány nem jogosult adatkezelésre. Az MSZP szerint szabályosan jártak el a kampányban.

Az adatvédelmi biztoshoz kíván fordulni a Fidesz, mert véleménye szerint a kormány sms-kampánya és az MSZP által indított telefonos kampány kapcsán felvetődik a jogosulatlan adatgyűjtés és adatkezelés gyanúja - jelentette be Dobó László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. A politikus szerint az MSZP a telefonos kampány adatkezelőjeként nem szerepel az adatvédelmi nyilvántartásban, sőt még ilyen céllal megjelölt más adatkezelő sem. Hozzátette: az adatvédelmi nyilvántartásból az is kiderül, hogy az sms-kampányban résztvevők adatait nem a kormány, hanem egy külföldi tulajdonú marketing cég kezeli.

 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség oda fordul és akkor, ahová és amikor akar, ez érdemben nem fogja befolyásolni az MSZP azon szándékát, hogy az emberekkel közvetlenül megbeszélje egy igazságosabb Magyarországért, a köztársaságért tett lépéseit - reagált Dobó László szavaira Nyakó István MSZP-szóvivő.

Közölte: pártja a tájékoztató program minden elemét a hatályos magyar törvények alapján, az adatvédelmi jogszabállyal összhangban bonyolítja. Mint mondta, a telefonszámok a Fidesz számára is hozzáférhető, nyilvános adatbázisból származnak: a telefonkönyvből. Természetesen az állampolgárokat a baloldal nem kívánja zaklatni, így csak azokat keressük újra, akik ezt kérik - mondta Nyakó István. Hozzátette: az MSZP a Fidesz állításával ellentétben természetesen rendelkezik adatvédelmi számmal. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz a véleménynyilvánítás hasonló módját már többször gyakorolta.

Batiz András kormányszóvivő közölte: a program az adatvédelmi biztos tudtával zajlik, hiszen adatvédelmi azonosító számot is kértek hozzá. Hozzátette, sem a Miniszterelnöki Hivatal, sem pedig más minisztérium semmilyen adatot nem kap meg, nem kezel és nem használ fel semmilyen formában. Mint mondta, csak a válaszok tartalmáról és számáról kapnak információt. A T-Mobile-nak van egy zárt rendszere, ők kapják meg az sms-eket és az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak már csak az igenek és a nemek megoszlását küldik tovább - mutatott rá Batiz András.

A szóvivő kitért arra is, hogy a válasz sms-eket egy automata rendszer irányítja vissza, ugyanúgy, mint a kérdéseket, amelyeket a le nem iratkozók kapnak meg a hathetes kampány hátralévő részében.