Pestig is lesodródhat a Dunába esett kisrepülő

Vágólapra másolva!
Vasárnap tengeri régészek is bekapcsolódtak a szombaton a Dunába zuhant kisrepülő roncsainak keresésébe. A gépet éjjel - bár vontatókötére vették - nem sikerült kiemelni, a vasárnapi kutatás során pedig rá sem bukkantak. A szakemberek szerint a roncs hétfőre a főváros térségébe is lesodróthat a folyómederben. A repülő pilótája sértetlenül megúszta a balesetet, de megfigyelésre kórházba szállították. A roncs jelenleg nem veszélyezteti a vízi közlekedést.
Vágólapra másolva!

A Nagymarosnál a Dunába zuhant kisrepülőt már kétszer is megtalálták a szakemberek, de nem sikerült kihozni - értesült az MTI munkatársa a helyszínen vasárnap. A tűzoltók az éjszaka folyamán megtalálták és megpróbálták kiemelni a vízből a szombat délután magasfeszültségű vezetéknek ütközött, majd a Dunán kényszerleszállást végrehajtó gép roncsait, ám a rákötött vontatókötélről leszakadt, és a mederben továbbsodródott.

A gép folyamatosan sodródik. Vasárnap a nap folyamán tűzoltók, rendőrök és az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület tagjai próbálták megtalálni egy szonárral, ultrahangos víz alatti keresővel. A kutatást délután abbahagyták, hétfőn - egy nagyobb hajóval - folytatják.

Az MTI munkatársának a helyszínen lévő szakemberek elmondták: akár 15 kilométerre is sodródhatott a roncs. Ha vasárnap nem tudják lokalizálni, másnap már lehet, hogy a fővárosból, a Lánchídtól fölfelé indulva kell átfésülni a Duna medrét.

A szakemberek úgy vélik, ha a roncs egy part közeli helyre vetődik, ott senkit nem zavar, de ha a hajózási útvonalra sodródik, például egy nagy sebességű szárnyashajónak ütközve igen súlyos vízi baleset is okozhat.

Csak pénz kérdése a pilótaengedély megszerzésehttp://www.deluxe.hu/cikk.php?article=839

Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője szerint a parttól körülbelül 15 méterre lezuhant gép nem veszélyezteteti a hajóközlekedést, de azért figyelmeztették az erre tartó vízi járműveket. Bajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője közölte, nincs tudomásuk arról, hogy második világháborút követően előfordult volna Magyarországon hasonló baleset. A vízbe esett gép egy Zlin 142 típusú egymotoros repülő.

Túl alacsonyra ereszkedett a pilóta

A légiközlekedési hatóság eddig annyit állapított meg, hogy a gép papírjai rendben voltak, "légialkalmas" volt, nyár elején átesett a szokásos műszaki vizsgán. A pilótát, akinek a kényszerleszállás után sikerült kiszabadulnia a gépből és a partra úsznia, meg fogják hallgatni. Elsősorban arról kérdezik majd, hogy a szabályoknak megfelelően repült-e, miként ütközhetett a felsővezetéknek, hiszen az előírások szerint a repülő csak szigorúan meghatározott esetekben ereszkedhet egy bizonyos magasság alá - mondta a légiközlekedési hatóság szóvivője.

A térségben legalacsonyabb engedélyezett repülési magasság 150 méter. A baleset, illetve a mentés helyszínen tartózkodók arról is beszámoltak az MTI munkatársának, hogy tudomásuk szerint a pilóta ismerősei a Duna-parton voltak, amikor a gép alacsonyra ereszkedett.