Vágólapra másolva!
Átlagos nevű gyereket keresett az SZDSZ a kampányához, ezért választották az ötéves Kovács Pistit. Titkolják, hogy kik a gyerek szülei és azt is, hogy a kisfiú szerepeltetéséért milyen ellenszolgáltatást nyújtanak. Az [origo] által megkérdezett gyerekpszichológus szerint etikai kérdéseket vet fel egy ennyire fiatal gyerek szerepeltetése a kampányban. A gyerekre például rossz hatással lehet, ha a párt sikertelenül szerepel.
Vágólapra másolva!

Átlagos magyar nevű gyereket keresett az SZDSZ a kampányához, de azt nem árulják el, hogyan jutottak el a kiválasztott kisfiúhoz. A párt kampánystábja arra kereste a választ, hogy miként lehetne a hirdetésekben valós problémákról beszélni és szerintük erre jó megoldás egy átlagos kisfiú szerepeltetése. Több tipikus magyar név is felvetődött, míg végül a Kovács Pisti mellett döntöttek.

A megfelelő gyereket nem hirdetés útján keresték és megtalálásában szerepe volt a véletlennek is - ennyit sikerült megtudnunk a kiválasztás menetéről. "Nem szeretnénk, ha kiderülne a család pártpreferenciája, mint ahogy az sem, hogy kapnak-e valamilyen ellenszolgáltatást a gyerek szerepléséért" - válaszolta az [origo] kérdéseire Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke. Az óriásplakátokon szereplő kisfiúnak valóban ez a neve, több testvérével él együtt családjával és nagyon szeretik őt az óvodában - mindössze ennyit árult el Kovács Pistiről az SZDSZ kampányfőnöke.

A kisfiú eddigi szereplésein túl, a jövőben is fel fog tűnni a párt kampányában. Az SZDSZ külön weboldalt hozott létre Kovács Pistinek, itt jelenleg is látható a kisfiú évértékelő beszéde. "A tavalyi év elég jó volt, jövőre meg iskolába megyek" - mondja az öltönyt és lazára kötött nyakkendőt viselő Kovács Pisti. Rövid beszédét egy kívánsággal zárja: "szeretnék egy biciklit" - mondja, mielőtt elköszönne a hallgatóságtól.

Ennyire fiatal gyerek szerepeltetése a kampányban etikai kérdéseket is felvet - mondta az [origo]-nak Benda Viktória gyerekpszichológus. Szerinte elsősorban a szülők felelőssége nagy, mivel az ötéves gyerek helyett nekik kellett dönteni. A szülőknek és ismerősöknek abban is nagy szerepük van, hogy a kisfiú miként értékeli a szereplését: különlegesnek, kiválasztottnak tartja-e magát, vagy úgy fogja fel, hogy csak a véletlen folytán jutott a lehetőséghez.

A gyerekpszichológus szerint a szülők jobban teszik, ha gyereküknek nem mutatják, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak a szereplésének. Nem mindegy az sem, hogy a kisfiú korábban milyen volt, például egy önbizalom-hiányos gyereknek akár jót is tehet a szereplés - mondta Benda Viktória. A párt esetleges választási kudarca azonban rossz hatással lehet a kisfiúra, mert úgy értékelheti, hogy személyesen ő nem volt elég sikeres.

Tiefenthaler Eszter