Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Kétmilliárdba kerül a képviselőváltás

Vágólapra másolva!
Összesen kétmilliárd forintba kerül a ciklusváltás az Országgyűlésnek - írja a Népszabadság. Csak a végleg távozó képviselők végkielégítése egymilliárdba kerül.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés Hivatalának kalkulációi szerint 200 vadiúj képviselő lesz a parlamentben a választások után. Ezt átlagolással számolták ki - mondta a Népszabadságnak Bakos Emil gazdasági főigazgató. 1994-ben például 249, 1998-ban 210, négy éve 135 új képviselő került be a parlamentbe. Ha mégis túllépik a kiszámított 2,1 milliárdos keretet, akkor a kormányhoz kell fordulni kiegészítésért - erre azonban még nem volt példa.

Arra sem volt példa, hogy a zárás után még egyszer összeüljenek a képviselők. Az új parlament felállásáig tartó ülésezései szünetben ugyanakkor továbbra is megkapják tiszteletdíjukat. Azok, akiknek nem sikerül újra bekerülni a parlamentbe hathavi tiszteletdíjnak megfelelő végkielégítést kapnak. Erre egymilliárd forintos keretet különítettek el.

A távozó képviselők kötelesek leadni az Országgyűlés Hivatalától kapott laptopjaikat, vagy ha akarják - becsüs által megállapított áron - megvásárolhatják. Fel kell mondaniuk a számukra kiépített vezetékestelefon-vonalat is. A laptompokat azonban várhatóan azoktól is visszaveszik, akik maradnak. Ők ugyanis új gépeket kapnak - derül ki a Népszabadság írásából.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről