Gyurcsányt nem zavarják a fütyülők

Vágólapra másolva!
Országjáró kampánykörútja során "hazaáruló" és "hazug" jelzőket skandáló, piros lapokat lobogtató és fütyülő emberek csoportja is fogadta Gyurcsány Ferencet Tiszafüreden és Tatabányán. Vadai Ágnes, Tiszafüred szocialista polgármesterjelöltje szerint nem a helyiek fütyültek, hanem a Fidesz által felbérelt, más településekről odaszállított emberek. A kormányfő blogjában azonban úgy vélte: nyugodtan fütyüljön, aki akar, mert ezzel az ő malmára hajta a vizet.
Vágólapra másolva!

A gyűlés helyszínén, a Piactéren, mintegy 400-500 fős tömeg gyűlt össze és hallgatta volna, ahogy a kormányfő Vadai Ágnes szocialista jelölt polgármesterré választására biztatja az embereket.

Közöttük volt egy 50-100 tagú csoport, amely bekiabálásokkal, fütyüléssel és sípolással gyakorlatilag elnyomta a miniszterelnök szavait. Gyurcsány Ferenc arra figyelmeztette őket, hogy fütyülni könnyebb, mint tenni az ország felemelkedéséért.

Vadai Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, a város szocialista polgármesterjelöltje az MTI-nek azt mondta: nem a tiszafüredi lakosok fütyültek és kiabáltak, hanem a Fidesz által felbérelt, a környező településekről odaszállított emberek. Mint mondta, többeket is felismertek, akik a környező településeken, Tiszaderzsen és Karcagon élnek.

A miniszterelnöki vizit végül alig több mint negyed óra alatt véget ért, és elmaradt a piacon tervezett körséta is. Gyurcsány Ferenc a biztonsági emberek kíséretében beszállt az autójába, és elhagyta a települést.

Hasonló történt szerdán Tatabányán is, ahol az MTI beszámolója szerint idős emberek "Hazug!" és "Gazemberek" bekiabálásokkal zavarták meg Gyurcsány beszédét. Az MSZP tatabányai polgármesterjelöltje csütörtökön sajtótájékoztatóján jobboldali provokációnak minősítette a zavarkeltést.

A miniszterelnök a bekiabálásokra azt válaszolta: "a kiabáláshoz sem tehetség, sem politikai bátorság nem kell", majd hozzátette "én is lakótelepen nőttem fel és tudom, hogy a ház lakói előtt nem annak volt becsülete, aki bontották a rendet, hanem azoknak akik elfogadták a közösség normáit, azokkal lehetett együttműködni".

Mint arra az MTI tudósítója rámutatott, a bányászvárosban még nem volt példa arra, hogy szocialista miniszterelnök beszédét ellenséges bekiabálások kísérjék. Több közvélemény-kutatás is azt mutatta ugyanakkor, hogy soha nem látott mélységben van a kormányfő népszerűsége, mióta bejelentette a megszorító intézkedéseket.

[origo]/MTI