A Gyurcsány-csomag újabb elemei kaptak zöld utat

Vágólapra másolva!
A megszorításokat tartalmazó Gyurcsány-csomag újabb elemeiről döntött az Alkotmánybíróság, és néhány részletkérdést kivéve rendben találta azokat. A testület kimondta, az alaptörvénnyel összeegyeztethető a 15 százalékos áfakulcs megszüntetése és a pedagógusok óraszámemelése. Ugyanakkor a rendvédelmi dolgozókat nem lehet akaratuk ellenére nyugdíjba küldeni.
Vágólapra másolva!

Az Alkotmánybíróság keddi ülésén a közoktatási törvényt, a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló jogszabályt, valamint az áfatörvény módosítását támadó beadványokat vizsgálta, és az első kettőben egy-egy rendelkezést megsemmisített, de összességében nem állapított meg alkotmányellenességet.

Sereg András, az Ab sajtófőnöke az [origo] érdeklődésére elmondta, hogy összességében alkotmányosnak találta a közszférában foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvényt, de diszkriminatívnak találta, ezért megsemmisítette azt a rendelkezését, amely szerint a kötelező szolgálati idő letelte után minden más körülmény vizsgálata nélkül nyugdíjba lehet küldeni a rendvédelmi szervek dolgozóit.

A testület nem adott helyt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kérelmének, amelyben a közoktatási törvény módosítását támadták. Ez a változtatás lehetőséget ad a munkáltatóknak heti plusz két óra munka elrendelésre, külön díjazás nélkül. Az Ab ugyanakkor formai okokból megsemmisítette a törvény egyik mellékletét, mert az abban szereplő munkaidő-számítási módszer már 2006. szeptember 1-től hatályba lépett, miközben az egész törvény csak 2007. szeptember 1-től lesz hatályos.

Az áfatörvény módosítását támadó indítványozó azt a rendelkezést tartotta alkotmánysértőnek, amely megszüntette a 15 százalékos áfakulcsot, de a törvényt az Ab alkotmányosnak találta.

Az Ab három hónapja döntött úgy, hogy soron kívül tárgyalja a nyáron elfogadott pénzügyi tárgyú jogszabályok kapcsán benyújtott indítványokat. Ez összesen öt törvényt és törvénymódosítást, valamint egy kormányrendeletet ölel fel, ezeket csaknem ötven indítványban támadták meg. A testület a keddi döntéseivel együtt összesen eddig hét határozatot hozott, a házipénztáradóról szóló törvényt, valamint a 2006. évi költségvetés céltartalékának felhasználását szabályozó kormányrendelet egyik elemét találta alkotmányellenesnek

Bihari Mihály, az Ab elnöke azt MTI-nek mondta, az ügyek kiemelt társadalmi súlyára tekintettel úgy szervezték meg a munkájukat, hogy minél előbb határozatokat tudjanak hozni. Az indítványokat hat alkotmánybíró kapta meg, akik jelenleg is több mint két tucat határozattervezeten dolgoznak.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!