Az MSZP és az SZDSZ már meg is állapodott arról, miként működnek együtt a második fordulóban. 58 olyan körzet van, ahol lesz újabb forduló, és ahol a szabad demokrata jelölt a harmadik helyen végzett. Ezek közül 55-ben az SZDSZ visszalép az MSZP-s jelölt javára, három helyen - Kuncze Gábor, Pető Iván és Gegesy Ferenc körzetében - pedig a szocialisták mondanak le a második fordulóban való indulásról.
A két koalíciós párt képviselői erről hétfőn délelőtt egyeztettek Gyurcsány Ferenc irodájában. A megbeszélésen a szocialista pártot Gyurcsány Ferenc mellett Hiller István pártelnök, Szekeres Imre elnökhelyettes, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Kiss Péter kancelláriaminiszter képviselte. Az SZDSZ részéről Kuncze Gábor pártelnök, Horn Gábor kampányfőnök és Magyar Bálint oktatási miniszter jelent meg az egyeztetésen.
Kuncze Gábor emlékeztetett arra, hogy 5 körzetben a közös jelöltek még versenyben vannak: az I. kerületben Kóka János, Szegeden Sándor Klára, Szombathelyen Hankó-Faragó Miklós, Kecskeméten pedig Balogh László és Szécsi Gábor. Kérdésünkre a pártelnökök elmondták: a kampánystratégiákat is összehangolják; az elkövetkező két hétben Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor, illetve a két párt vezető politikusai több helyen közösen kampányolnak majd.
Hiller István beszámolt aról is, hogy a miniszterelnök hétfőn hajnalban telefonon gratulált Dávid Ibolyának az MDF sikeres szerepléséhez. A politikus Gyurcsány Ferencnek is megerősítette, hogy pártja a konzervatív értékeket kívánja képviselni a parlamentben - tette hozzá az MSZP elnöke.
Kuncze Gábor 19 százalékkal Szigetszentmiklóson a harmadik helyen végzett, akárcsak négy éve, s most is a 39 százalékkal az első helyen végző Varju László lép vissza javára. Az V. kerületben Rogán Antal fideszes jelölt végzett az első helyen, csaknem 41 százalékkal, Steiner Pál szocialista polgármester 32, Pető Iván 23 százalékot kapott, amely az SZDSZ legjobb eredménye. A négy évvel ezelőttihez hasonlóan most is Steiner lép vissza.
Új elem Kökény Mihály visszalépése a IX. kerületben: négy éve győzött itt, most 35 százalékkal a második helyre szorult a 39 százalékot teljesítő fideszes Zombory Miklós előtt. A 22,5 százalékkal a harmadik helyen álló Gegesy Ferenc szabad demokrata polgármester lesz a közös jelölt, Kökény Mihály pedig - akárcsak Steiner Pál és Varju László - listáról kerül majd be a parlamentbe.
A vasárnapi első forduló éjszakáján Kuncze Gábor újságíróknak azt mondta: a második fordulóra egy nagyon erős, mozgósító kampánnyal készülnek azokban a választó-körzetekben, ahol a jelöltjeik "állva maradtak". A pártelnök szerint - az egyéni választókörzetek eredményei alapján - nagyon nagy tartalékok vannak az SZDSZ-nél és az MSZP-nél egyaránt, ezért a két párt koalícióban tudja folytatni. Hétfőn reggel egy televíziós műsorban a liberális párt vezetője arról beszélt, hogy nem elég megállapodásokat kötni, a következő két hétben sokat kell tenni azért, hogy a szavazók kövessék is a pártok kérését és annak megfelelően szavazzanak.
Az [origo] elemzése szerint a visszalépések összesen legalább 38 további mandátumot eredményezhetnek a koalíciónak, míg 31 körzetben a visszalépés sem segíthet rajtuk, ott ugyanis erős pozícióban várják a második kört a Fidesz jelöltjei.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap este a liberális sátorban tett látogatásakor nemcsak meghívta a liberálisokat hétfőre, a Batthyány-örökmécseshez az MSZP kampánygyűlésére, hanem azt is kijelentette: "holnap a Batthyány-örökmécsesnél legyen ott a koalíció, mutassuk meg a világnak, hogy együtt fogunk nyerni, és együtt fogunk kormányozni!".
[origo]/MTI