Lepattannak a Lamperthet érő bírálatok

2006.05.18. 11:49

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vitatott hatósági ügyek sorát tartalmazó nyílt levélben bírálta Lamperth Mónika belügyminisztert, és azt kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy az új kormányban már ne kapjon helyet. A miniszterelnök közölte, nem kíván válaszolni a nyílt levélre, az emberi jogokat kiemelt ügyként kezelő SZDSZ egyik ügyvivője pedig azt mondta, Lamperth Mónika belügyminisztersége a párt egyetlen fórumán sem merült fel.

"A Társaság a Szabadságjogokért a fennállása óta egyetlen esetben szólított fel minisztert lemondásra, mégpedig Lamperth Mónikát tavaly januárban. A mostani levelünk csak a gyülekezési joggal összefüggő jogsértésekre koncentrál, de minisztersége alatt más szabadságjogok is sérültek, elég csak a motozással kapcsolatos rendőri gyakorlatra utalnunk" - mondta az [origo]-nak Dénes Balázs, a TASZ elnöke

A jogvédő szervezet szerint a gyülekezési törvény 1989-es hatálybalépése és 2003 között összesen nem volt annyi konfliktus a gyülekezési jog gyakorlása tekintetében, mint az utóbbi három évben. Több alkalommal is előfordult, hogy a rendőrség hatályon kívül helyezett rendelkezésre hivatkozva tiltott meg tüntetést és hogy az eljárás alá vont tüntetőket a bíróság később ártatlannak nyilvánította - emlékeztetnek a jogvédők.

A TASZ szerint a rendőrséget az elmúlt négy évben minden korábbinál nagyobb mértékben használták politikai eszközként bizonyos rendezvények ellehetetlenítésére, például az iraki háború elleni tüntetés vagy szélsőjobboldali szervezetek felvonulásai esetében. Az [origo]-nak Dénes Balázs azt mondta: a sorozatos törvénysértések egy jogállamban nem maradhatnak következmények nélkül, ezért Lamperthnek már korábban le kellett volna mondania. "De Gyurcsánynak semmiképp sem lenne szabad meghívnia új kormányába" - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc kijelölt kormányfő szóvivőjén, László Bogláron keresztül közölte, hogy a nyílt levélre nem kíván reagálni. A koalíciós tárgyalásokon eddig nem kerültek szóba személyi kérdések, az MSZP és az SZDSZ vezetői egyaránt azt hangoztatják, hogy a posztokról csak a kormányprogram elfogadása után beszélnek. A jogvédelmet rendszerint hangsúlyosan kezelő szabad demokraták vezető testületének egyik tagja, Ungár Klára ügyvivő az [origo]-nak azt mondta, hogy a sajtóhírekkel ellentétben Lamperth Mónika belügyminisztersége az SZDSZ egyetlen fórumán sem került szóba.

Bogár Zsolt

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK