Petárdás bőrfejűeket fogtak le Pesten

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nyolc embert állított elő a rendőrség szombat este a Boráros térről. Kettőjüket eltűnés miatt köröztek, kettőjük megtagadta az igazoltatást, négy embernél pedig közbiztonságra veszélyes eszközt találtak - köztölte a BRFK. Az MTI tudósítója szerint a 23-as busz végállomásánál több skinhedet térdepeltettek az aszfaltra a járőrök, kezüket a fejük mögött kellett összekulcsolniuk, miközben ruházatukat átvizsgálták. Több doboz petárdát találtak náluk, és ezt követően vitték őket a IX. kerületi kapitányságra.