Magába néz a rendőrség a nemi erőszak után

Vágólapra másolva!
A nemi erőszakkal gyanúsított rendőrök ügye nyomán erősítik a belső ellenőrzést, és megpróbálnak többet tenni a rendőrök által elkövetett bűncselekmények megelőzésére. Gyurcsány Ferenc felháborodásának adott hangot, de szerinte reménykeltő, hogy a rendőrök már nem védik úgy a mundér becsületét, mint régen. A Fidesz a rendészeti miniszter, valamint az országos és a budapesti rendőrfőkapitány lemondását követeli. Az igazságügyi miniszter módosítaná a Btk-t.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány: felháborodás és remény

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményt adott ki, amelyben azt írta, "felháborítanak és megdöbbentenek azok az esetek, amelyek az elmúlt napokban nyilvánosságra kerültek, és amelyek egyes rendőröket érintenek". Szerinte az jelenthet némi reményt, hogy a rendőrség - ahogy Gyurcsány fogalmaz - "múltbéli tapasztalatainkkal szemben" nem védte a mundér becsületét, hanem "maga állt élére egyfajta megújulási-megtisztulási folyamatnak", és belső vizsgálatok derítettek fényt gyanús esetre.

A kormányfő közölte azt is, utasította a rendészeti minisztert, hogy rendelje magához a rendőrség vezetőit, "tájékozódjon az ország biztonságérzetét alapvetően meghatározó ügyekben, és hozzon meg minden határozott és hatékony intézkedést annak érdekében, hogy az említettekhez hasonló, a rendőrséggel szembeni közbizalmat aláásni képes jelenségeket felszámolja".

Petrétei 15 évet adna az erőszakokodó egyenruhásoknak

Petrétei József rendészeti miniszter a rendőri vezetőkkel tartott egyeztetés után azt mondta, kérte tőlük, hogy készítsenek "intézkedési tervet" a teendőkről. Emellett bejelentette, hogy a Btk. módosítását kezdeményezi. Eszerint ha erőszakos közösülés "hivatalos eljárással összefüggésben" történik (vagyis rendőr vagy más hivatalos személy lehet az elkövető), azt akár tizenöt év börtönnel is lehessen büntetni. A miniszter egyébként azt mondta: ebben az esetben "nem lehet szó a mundér becsületéről, nem lehet szó az ügyek eltussolásáról. Nincs a rendőrségben olyanoknak helye, akik visszaélnek hivatalos minőségükkel".

A Fidesz fejeket követel

Petrétei újságírói kérdésre válaszolva közölte, a rendőri vezetők nem mondanak le. A Fidesz frakcióvezetője, Navracsics Tibor jelentette be péntek délelőtt, hogy amíg a rendészeti miniszter, a budapesti és az országos rendőrfőkapitány nem távozik tisztségéből, addig a párt felfüggeszti részvételét a rendőrség és a határőrség integrációjáról szóló kétharmados törvény ötpárti tárgyalásain. A szintén fideszes Kontrát Károly pedig azt nyilatkozta: "A fiatal lány elleni erőszak, vagy a Széna téri bankrablás utáni lopás az egész rendszer romlottságáról és tarthatatlanságáról tesz tanúbizonyságot, a megújulás viszont nem lehetséges a mostani vezetőkkel".

Az SZDSZ civil kontrollt sürget

Súlyos hibának tartja az SZDSZ, hogy a Fidesz az esetek miatt távol marad a rendőrségi törvénnyel kapcsolatos ötpárti egyeztetésekről, mivel a párt szerint az ilyen helyzetek még komolyabb egyeztetéseket, és nem azok felfüggesztését indokolnák. A párt ügyvivő testülete ugyanakkor szintén mély megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot, és felkérte Kóka Jánost, hogy mielőbb kezdeményezzen egyeztetést a kormányfővel a rendőrség működéséről. A párt szerint a rendőri visszaélések és bűncselekmények megelőzésének az intézményesített civil kontroll lenne a leghatékonyabb módja - hangsúlyozta közleményében az ügyvivő testület.

Demszky nem ír alá

Nem írta alá a REBISZ ezévi támogatásáról szóló közszolgáltatási szerződést Demszky Gábor főpolgármester. Erre pénteken került volna sor, Demszky azonban kijelentette: "a REBISZ állományában tartozó rendőrök (...) minősíthetetlen gaztettet követtek el, és addig, amíg ennek az esetnek minden egyes eleme nem tisztázódik, addig nem fogjuk a támogatást nyújtani, addig nem írom alá a szerződést a REBISZ-szel."