Saját kamionját lopta el egy pécsi férfi

Vágólapra másolva!
Ellopta saját kamionját egy pécsi kft. ügyvezetője miközben a rendőrségnek azt állította, hogy ismeretlenek vitték el a 6-os főút szélén parkoló járműszerelvényt.
Vágólapra másolva!

A férfi feljelentését követően nagy erőkkel megkezdett nyomozás hézagokat talált az elmondottakban, majd a tanúk kihallgatása után kiderült, hogy a járműszerelvényt nem lopták el - mondta Réti László, a szekszárdi kapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

Az alezredes tájékoztatása szerint a feljelentés úgy szólt, hogy a tulajdonos a folyami kavicsot szállító járművét defekt miatt leállította a 6-os főút 126. kilométer-szelvényénél, majd miután visszatért érte, már nem találta a helyszínen. A bűncselekménnyel okozott kárát 13 millió forintra taksálta.

A valóságban a kamiont a kft. képviselője állította le egy pécsi telepen azzal a szándékkal, hogy a lízingdíj alól mentesüljön, illetve a biztosítási összeget felvéve adósságait rendezze.

A járművet kedden megtalálták Pécsett, és lefoglalták. A cég vezetője ellen egyelőre sikkasztás címén folyik eljárás - tette hozzá Réti László alezredes.