Szonda: Mindkét nagy párt népszerűsége esett

Vágólapra másolva!
Nőtt az ellenérzés és a közöny a politikával szemben - derült ki a Szonda Ipsos októberi közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság ismertetett. Mindkét nagy párt szavazótábora csökkent, és a megkérdezettek több mint háromnegyede szerint nem mennek jól a dolgok Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt két hónapban három százalékkal csökkent a Fidesz és az MSZP szavazótábora egyaránt - számolt be kedden a Népszabadság a Szonda Ipsos legfrissebb felmérésének eredményéről. A kisebb pártok ugyanakkor nem tudtak profitálni ellenfeleik veszteségéből. A Fidesz tábora kétszer akkora, mint a szocialista kormánypárté. A választók 31 százaléka voksolna az Orbán Viktor vezette ellenzéki pártra, az MSZP-re csak 17 százalék. Az MDF kicsivel továbbra is az SZDSZ előtt jár.

Nőtt az ellenérzés a politikával szemben, ezt jelzi a közvélemény-kutatás szerint, hogy öt százalékkal többen lettek azok augusztus óta, akik egyáltalán nem is akarnak pártot választani. A népesség felét nem foglalkoztatja a politika. A megkérdezettek 78 százaléka szerint rossz irányba haladnak a dolgok Magyarországon. A Fidesz-szavazók körében ez az arány 94 százalék.

A Szonda Ipsos adatai azt mutatják, mélypontra került a közélet iránti érdeklődés, 100 fokos skálán mindössze 37 pont. A Századvég-Forsense szintén aktuális felmérése szerint a Fidesz-szavazók 24, az MSZP-szimpatizánsok 5 százaléka pártolna át egy harmadik erőhöz, ha létezne ilyen - írta a Népszabadság.