Közveszély-okozás miatt előzetesbe került az a nyíregyházi férfi, aki saját lakóházában gyújtott tüzet. A bíróság attól tart, hogy a büntetett előéletű férfi elszökhet.

Közveszély okozás miatt elrendelte az előzetes letartóztatását a Nyíregyházi  Bíróság annak a férfinak, aki lakóháza lépcsőházában szándékosan tüzet gyújtott kétszer is, s veszélyeztette az ott lakók testi épségét - közölte Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese.

Az egyik tűz november 8-án este keletkezett az Ungvár sétány 15. szám alatti épület alagsorában, ruhaneműk és papírhulladék felgyújtásával. Két lakó az épületben füstmérgezést szenvedett.

November 21-én a lépcsőház tizedik emeletén egy kitett heverőt gyújtott fel a férfi, azonban a lakók a tüzet idejében észlelték, azt eloltották. A bíróság megállapította, hogy a tüzek egy olyan házban keletkeztek, ahol lépcsőházanként 39 lakás, a földszinten üzlethelyiség és postahivatal van.

A jogerős határozat szerint a gyanúsított munkaviszonnyal, megélhetést biztosító rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, büntetett előéletű. A bíróság szerint az előzetes letartóztatás indokolt a bűncselekmény súlya, a gyanúsított szökése, elrejtőzése és a tanúk befolyásolásának lehetősége miatt.