Felfüggesztettet kapott egy kővel dobáló tüntető

Vágólapra másolva!
Nem jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság csütörtökön az egyik olyan tüntetőt, aki a melegfelvonuláson kővel dobálta meg a rendőröket. Egy másik férfi ellen tovább nyomoznak, de őt is azzal vádolják, hogy kővel, füstgránáttal és székkel hajigálta a rendőröket.
Vágólapra másolva!

Másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerős csütörtöki ítéletében azt a férfit, aki a melegfelvonuláson kővel dobálta meg a rendőröket. A bíróság elrendelte, hogy a 4 éves próbaidő alatt a férfi pártfogó felügyelete alatt álljon. Az ítélet szerint a próbaidő alatt a vádlott köteles magát távol tartani minden olyan tömegrendezvénytől, amelyen a résztvevők száma meghaladja az ötvenet. A vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért, ezért az ítélet nem jogerős.

A férfi - egy ötven fős tömeg részeként - legalább három alkalommal dobott követ a rendőrök felé. A bíró indoklása szerint "tűrhetetlen és tarthatatlan", hogy budapesti rendezvényeket megzavarják és rendőrökre támadnak különböző randalírozó csoportok, ezért a törvény legnagyobb szigorával kell fellépni az ehhez hasonló cselekményekkel szemben.

A vádlott a tárgyaláson elmondta, hogy kíváncsiságból ment el a melegfelvonulásra, majd ott csatlakozott az ellentüntetőkhöz. Hozzátette, nem érez indulatot a melegekkel szemben, ugyanakkor elismerte, hogy a tüntetésen azt kiabálta: "Mocskos buzik!". Tettét azzal magyarázta, hogy nyugtatók hatása alatt állt, amelyeket munkahelyi és párkapcsolati problémája miatt szedett.

Egy másik ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön további nyomozást rendelt el. Ezt a férfit is azzal vádolják, hogy - arcát kendővel eltakarva - kővel, füstgránáttal és székkel dobálta a felvonulást biztosító rendőröket. A vád ellene is felfegyverkezve, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, amelyért több éves szabadságvesztés is kiszabható.

A július 5-i melegfelvonuláson tüntetők tojásokkal, utcakövekkel dobálták meg az Andrássy úton felvonulókat. A tüntetők több politikust is megtámadtak, többek között Léderer Andrást, az SZDSZ Új Generáció elnökét, Horn Gábort, az SZDSZ ügyvivőjét, illetve rátámadtak arra az autóra, amely Lévai Katalin EP-képviselőt szállította. Az összecsapásokban 12 rendőr és 7 civil sérült meg.