MN: Százmilliókat kapott egy MSZP-s képviselő cége

Vágólapra másolva!
Luxushotel fejlesztésére kapott 468 millió forint támogatást Molnár Albert szocialista képviselő tuldonában álló cég - írja a Magyar Nemzet. A vissza nem térítendő támogatást odaítélő regionális fejlesztési tanácsnak korábban a képviselő is tagja volt. Molnár Albert visszautasította, hogy hazai közpénzre pályáztak volna, és azt állítja, a képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó szabályok szerint járt el.
Vágólapra másolva!

468 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott szállodafejlesztése a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) és a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól a Molnár Albert MSZP-s képviselő résztulajdonában álló Balance-99 Ingatlanhasznosító és Vendéglátó Zrt. - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A cég a székesfehérvári Magyar Király Szálloda luxushotellé fejlesztéséhez kapott támogatást.

A lap szerint a támogatásról szóló döntést még februárban hozta meg a regionális fejlesztési tanács, amelynek korábban Molnár is tagja volt. A Magyar Nemzet a birtokába került dokumentumokra hivatkozva azt írja, a szálláshelyek fejlesztésére vonatkozó pályázaton támogatást kapott 13 vállalkozás közül a legmagasabb összeget a Balance-99 nyerte el, amely részvényeinek 45 százalékát birtokolja a szocialista képviselő.

"Nem hiszem azt, hogy ha egy országgyűlési képviselő résztulajdonosként jelenik meg egy magyarországi gazdasági társaságban, akkor azt a vállalatot szükségszerűen versenyhátrány kell, hogy érje" - reagált a lap állításaira Molnár Albert. Szerinte mindenben a képviselői összeférhetetlenségre vonatkozó törvény, illetve a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságát szabályozó törvénynek megfelelően járt el. Hozzátette, a beruházással 50 új munkahely jön létre, és közel két milliárd forintból újítják fel a műemlék épületet, munkát teremtve ezzel a helyi építőipari cégeknek.

Molnár Albert elmondta: a megítélt támogatás a régióban adható 40 százalékkal szemben mindössze 29,3 százalék, míg a beruházás több mint 70 százaléka saját forrásból valósul meg. Szerinte a három és négy csillagos kategóriának megfelelő szállodát tévesen minősítette luxusszállónak a lap, amelynek azt az állítását is visszautasította, miszerint hazai közpénzre pályáztak volna.