Fél évre bezáratta a kalocsai kórház gyermekosztályát az ÁNTSZ

2009.05.16. 11:11

Nem volt főállású gyermekorvosa a kalocsai kórház gyermekosztályának, ezért a tisztiorvosi szolgálat fél évre felfüggesztette az intézmény működését. A beteg gyerekeket átmenetileg a kecskeméti és a bajai kórházban látják majd el.

Fél évre felfüggesztette a kalocsai kórház gyermekosztályának működését az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteki hatállyal, mert az intézménynek nincs főállású gyermekorvosa - közölte honlapján a tisztiorvosi szolgálat.

Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint az osztályon két gyereket ápoltak, az egyik gyógykezelését a kecskeméti kórházban folytatják, a másikat gyógyultan hazaengedik. A kalocsai kórház ellátási területéhez tartozó új betegeket a bajai és a kecskeméti kórház veszi át majd. Az ÁNTSZ szerint minden érintett településről elérhető valamelyik kórház a jogszabályban előírt 60 percen belül.

Az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete adta ki a felfüggesztésről szóló határozatot. A közlemény szerint az ügy előzménye, hogy lejárt a kórházi osztály működésével kapcsolatban indított ÁNTSZ-eljárás meghosszabbításának határideje, és sem a működtető önkormányzat, sem a kórház vezetése nem adott tájékoztatást arról, hogy munkába álltak-e az osztály működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges főálllású orvosok. Az egyetlen, ideiglenes, nem főállású gyermekgyógyász szerződése is lejárt május 15-én.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK