Bezáratja Józsefváros a túlszámlázó lokált

Vágólapra másolva!
Bezáratta egy időre a VIII. kerület azt a szórakozóhelyet, ahol július elején öt spanyol fiatalt akartak megveretni, mert azok nem voltak hajlandóak százezreket fizetni három italért. A klub alkalmazottai nem akarták átvenni a bezárásról hozott határozatot a rendőröktől.
Vágólapra másolva!

Ideiglenesen bezárat egy túlszámlázási ügybe keveredett Üllői úti mulatót Budapesten a VIII. kerületi önkormányzat - közölte Kovács Gabriella, a hatósági ügyosztály vezetője hétfőn.

Az ügyosztály munkatársa rendőrök kíséretében próbálta meg kézbesíteni a határozatot, de az ott tartózkodó alkalmazottak nem vették át a dokumentumot, ezért azt postai úton juttatják el a tulajdonoshoz - közölte Kovács Gabriella.

Az Üllői út 66/A szám alatti Club Fair Play az ügy lezárultáig, de legfeljebb egy évig nem nyithat ki. Az önkormányzat egy napot adott a romlandó áruk miatti kármentesítésre - tette hozzá az ügyosztály vezetője.

A múlt hét szerdán a rendőrség őrizetbe vette a szórakozóhely öt alkalmazottját, akik még a hónap elején azzal fenyegettek meg három spanyol fiatalembert, hogy megveretik őket, ha nem fizetnek ki két whiskyért és egy sörért több százezer forintot. A gyanúsított négy nő és férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség az ügyészségnél.

A három spanyol fiatal július 5-én tért be az Üllői úti éjszakai szórakozóhelyre, ahol italt rendeltek. A fizetéskor a pincér több százezer forintról szóló számlát tett eléjük. A fiatalemberek sokallták az árat, mire a pincér közölte velük: ha nem fizetnek, hívja a barátait, akik megverik őket.

Mivel a kártyás fizetést nem fogadták el, az egyik fiatalt ott tartották, a két másikat pedig egy bankautomatához kísérték. Ezután a spanyolok a követelt összeget - egy újabb vita után - kifizették a pincérnek, de távozásuk után feljelentést tettek a rendőrségen.