Éppen tíz éve nincs fűtés abban a tízemeletes veszprémi házban, amelyre már évekkel ezelőtt ráragadt a "pokoli torony" név. A folyosók sötétek és büdösek, éjjel zseblámpázni kell, a lift nem működik, ellopták a motorját, közös költséget alig fizet valaki. Néha leszakad egy erkély. A lakók szerint a rossz hírű toronyból nincs kiút, legfeljebb a halottak szabadulnak ki. A város elfeledkezett róluk.

A veszprémi Házgyári út 1. szám alatti épület nyolcadik emeletén lakik egy gyermekbénulásos asszony, aki azt mondja, öt éve nem lépett ki a házból. Alig tud járni, lift pedig nincs, mert évekkel ezelőtt kilopták belőle a motort. Tizenhét éves fia nem tudja levinni a lépcsőn, az állapota pedig fokozatosan romlik. Egyszer éjszaka megcsúszott az erkélyen, a mentők három rendőrautóval jelentek meg, de nem mertek bejönni az épületbe, a lakók vitték le a lépcsőn - mondja.

"Szeretek olvasni színes újságokat, télen regényeket, a tévé szól. Elvagyok, a fiam mindent megcsinál, a szomszédok is segítenek" - mondja. A szemközti lakásból - 17 négyzetméter, egy szoba erkéllyel - átjön a szomszéd, pörköltet főz a villanyrezsón. Az asszony kapott tőle egy Cilike nevű kismacskát is a héten, aki előbb a széklábak között szaladgál, majd, amikor senki nem néz oda, a fotelbe pisil.

Senki nem tudja pontosan, ki ragasztotta a "pokoli torony" nevet az egykori munkásszállóból a rendszerváltás után kialakított társasházra. Néhány lakó azt mondja, egy veszprémi újságíró találta ki a jelzőt, mások állítják, hogy azóta nevezik így, amióta a tizediken kigyulladt egy lakás, és pillanatok alatt kiégett az egész.

"Isszák a büdös bort"

A lakók már nem is emlékeznek, hány éve nem működik a lift, mióta nincs villany a folyosón és víz a folyosói közös vécékben. Ezeket jobb híján leöntik azok, akiknek a lakásában nincs külön mellékhelyiség, de a többség messziről elkerüli őket. "Itt nincs retkesség, és bűz sincs, ez nem igaz" - erősködik Huzsvai Istvánné, aki a közös képviselő megbízásából egyedül takarítja a folyosókat, a lépcsőházat, és mindennap összeszedi a ház körül gyűlő szemetet, amit sokan az ablakon dobálnak ki. A munkát azonban nem győzi.

"Néha visszaviszem nekik, szólok, hogy ne dobja le a szatyrát. Van egy-két malac és alkoholista, akik nem jól viselkednek. De őket lekiabálom" - mondja nevetgélve, miközben a korlát nélküli, néhol betört ablakú lépcsőházban kísér bennünket. Hiába állítja, hogy nincs büdös, a folyosókon enyhe ürülékszag terjeng, a felső emeleteken pedig - ahonnan már elköltöztek a lakók - kerülgetni kell az ürüléket. Itt fenn, a folyosó végén már nincs ablak, a plafont ellepik a legyek és a muslicák, a liftajtót és a lépcsőfeljárót mindenféle limlommal torlaszolták el.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A tizedik emeleti lépcsőforduló - szemét, ürülék és bogarak (A galériáért kattintson!)

A kérdésre, hogy miért nem takarítanak maguk után a lakók, egy kisfiú vállvonogatva azt válaszolja: "mert lusták". Mások szerint főleg az alkoholistákkal van a baj. Legalábbis amíg élnek, mert sokan fiatalon halnak meg közülük az épületben. "Isszák azt a büdös bort, aztán kihalnak. Volt olyan, amikor folyamatosan kint volt a fekete zászló a házon, mindig meghalt valaki" - mondja Erika, aki a hetediken lakik, és azt állítja, az egész emeleten ő az egyetlen, aki fizeti a közös költséget - havonta 2710 forintot. Kérdésünkre többen bevallják, hogy ők már régóta nem fizetnek - azt mondják, azért, mert a közös képviselővel szinte teljesen elvesztették a kapcsolatot. Lakógyűlés évek óta nem volt - állítják.

Karácsonykor két napig volt fűtés

"Amikor ideköltöztünk tizenkét éve, két hétig még volt meleg víz és fűtés, azóta nincs" - mondja Huzsvainé, akit a lakók Csimpinek neveznek. Más lakók szerint hat éve, Tóth László közös képviselő szerint néhány éve zárták el a gázt. Az önkormányzat főjegyzőjének egy panaszos levélre adott 2003-as válaszából pedig az derül ki, hogy "1999 őszén a gázszolgáltató megszüntette a Veszprém, Házgyári út 1. szám alatti ingatlan gázszolgáltatását, mivel a tulajdonosok jelentős mértékű tartozást halmoztak fel".

Egy alacsony, középkorú nő - aki a nevét nem árulja el, és még azt sem akarja megmondani, melyik emeleten lakik - azt mondja, emlékszik, hogy pár éve karácsonykor a szolgáltató két napra újra bekapcsolta a fűtést. Az épületben mindenki hősugárzóval, elektromos radiátorral fűt - a megkérdezett lakók szerint egy részük fizeti az áramot, mások lopják. "Ha becsukjuk az ajtókat, egész meleg van télen is" - mondja Huzsvainé a rózsaszínre festett falú, 17 négyzetméteres lakásában ülve. Hiába a falfestés, nem lehet elrejteni, hogy a bojler mellett ázik le a vakolat. A felső emeletek beáznak, a vezetékből folyamatosan csöpög a víz, vödrökbe gyűlik. Nincs olyan vízszerelő, aki ide bejönne - tárja szét a kezét az egyik lakó.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Közös vécé a folyosón (A galériáért kattintson!)

"Az jön ide lakni, akinek nincs lehetősége" - mondja Huzsvainé élettársa, Ferenc, aki vájár volt Oroszlányban, amíg működött a bánya. Azóta néha asztalosmunkákat vállal, de leginkább nézi a tévét. "Nyolc éve lakom itt. Nem lehet megszokni, de lehet benne élni" - teszi hozzá.

Minden megkérdezett lakó tud egy-két rémtörténetet - a teraszon kiesett lányról, a hatodikról a lent focizó gyerekek közé dobott ajtóról, a másodikon leszakadt erkélyről, az életveszélyes, jobb híján bedeszkázott, kitört ablaktáblákról, az egyik felső emeleten folyamatosan verekedő családról.

Az a három család, amelyik a lakók szerint kifosztotta az elhagyott lakásokat, ellopta a lift motorját és leszedte a lépcsőkorlátokat, már elköltözött, már nem laknak itt bűnözők - állítják többen. Az egyik hetedik emeleti lakó szerint utoljára 13 éve történt gyilkosság az épületben - "az ötödiken egy kábítós gyereket öltek meg egy pár cipőért" -, azóta van rossz híre a háznak. Azóta a postás biztonsági őrrel, az ÁNTSZ, a mentők, a háziorvosok rendőri segítséggel érkeznek - teszi hozzá.

Az óvárosból a toronyba

"A Veszprém, Házgyári út 1. szám alatti társasház lakóinak esete a következőkre vezethetők vissza. Az épület korábban munkásszálló volt. Az 1990-es években az épület privatizálásra került. Az ingatlan új tulajdonosa a többszintes felépítményt társasházasította. (...) A társasházasítást követően az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett albetéteket - külön lakrészeket - tulajdonosa elidegenítette. Így az egyes lakóingatlanok magántulajdonba kerültek" - olvasható a veszprémi főjegyző 2003-ban kelt levelében.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Karácsonykor egyszer visszakapcsolták a gázfűtést (A galériáért kattintson!)

A lakók egy része szerint a korábban rendezett panelházban akkor kezdtek rosszra fordulni a dolgok, amikor a veszprémi belváros néhány utcájában megkezdődött a rehabilitáció, és az ott élő szegényeket az önkormányzat kivásárolta tulajdonukból. Jókai, Eszterházy, Deák, Toborzó - sorolta az utcákat Huzsvainé, ahonnan szerinte a régi lakóknak menniük kellett. Ő maga a Toborzó utcából költözött a Házgyári útra, a kapott pénzből itt tudott lakást venni 1 750 000 forintért. A belvárosból kiköltözők között szerinte gyorsan elterjedt a hír, hogy az ipari területen álló panelházban olcsón lehet lakást venni, "aztán jöttek sokan", azóta pedig "folyamatos vándorlás van".

"Antiszociális elemek"

Tóth László közös képviselő szerint mivel a lakások nagy része komfort nélküli volt, ezért nagyon olcsó, elkezdtek odaköltözni azok, akik "máshonnan kikoptak". Szerinte a helyzetet addig kézben lehetett tartani, amíg a belváros rehabilitációja a 2000-es évek elején el nem kezdődött. Azóta kezelhetetlen a helyzet, amióta "az antiszociális elemeket elkezdték nagy tömegben kiköltöztetni".

Ez Tóth szerint úgy zajlott, hogy a belvárosban élő hátrányos helyzetűeknek felajánlott az önkormányzat bizonyos összeget, ha Veszprém közigazgatási határán kívül költöznek. Ezután ingatlanközvetítők sok kiköltözőnek falvakban vettek lakásokat, az adásvételi aláírása után pedig mindjárt el is adatták velük az ingatlanokat, és sokakkal a Házgyári úti épületben vetettek olcsóbb lakást. A két ár különbözetén pedig megosztoztak az ingatlanközvetítők és a toronyba költözők. Az önkormányzat mindig tagadta, hogy ehhez köze lenne - mondja Tóth, aki szerint az eseményekről nem vett tudomást a veszprémi városháza. "A hatóságoknak kellett volna valamit tenni" - teszi hozzá.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
"Aki elment, soha többé nem jött vissza" (A galériáért kattintson!)

Horváth György, a veszprémi önkormányzat szóvivője annyit mond a belváros rehabilitációjáról: a Jókai utca rehabilitációja a 2000-es évek elején kezdődött, a hátrányos helyzetűek kiköltöztek Veszprémől, "de ott nem tudták nekik ugyanazt a szociális ellátást biztosítani, ezért visszaszivárogtak". Igaz, nem bizonyítható, hogy éppen azok a családok tértek vissza, amelyek annak idején a Jókai utcából elköltöztek - teszi hozzá.

Horváth többször hangsúlyozza, hogy jogi értelemben a helyzet rendezése nem az önkormányzat problémája. Mivel társasházról van szó, az önkormányzat szerinte nem illetékes az ügyben - azon kívül, hogy néha kitakaríttatja a környékét. Horváth szerint ez inkább "magánjogi probléma". Célzott programok a toronyban élők megsegítésére nincsenek, kormányzati programokra lenne szükség - mondja kérdésünkre, de hozzáteszi: szociális juttatásokat a legtöbb Házgyári úti lakó kap, az pedig már "magánügy, hogy ki hogyan él a szociális segéllyel".

A közös képviselő szerint az önkormányzatnak elvben valóban nincs köze egy társasház belső ügyeihez. "Ez szociális kérdés lenne, nem közös képviselői vagy önkormányzati feladat." Ugyanakkor szerinte tény, hogy "itt koncentrálódnak olyan emberek, akik az összes többiek életminőségét lerontják". "Ma száz fölötti bírósági aktánk van, sok lakáson jelzálog van, az árverések eredménytelenek, és vannak önkényes lakásfoglalók is" - sorolja. Ha a lépcsőkorlátokat kijavítják, a bejárati ajtót kicserélik, újra elviszik őket. Ezeket sokan jövedelemkiegészítésnek használják - mondja. Szerinte az épületben uralkodó állapotokért, a szemétért a lakók a felelősek. A házban 170 lakás van, ma 20-30 lakás fizet közös költséget, a többség nem hajlandó dolgozni, segélyből él - teszi hozzá.

Elvándorolnának

Az épületben ma már kevesen laknak, mert aki tudott, elmenekült - mondja Huzsvainé. Azt kevesen tudják, hogy ki hová költözött, mert "aki elment, soha többé nem jött vissza", de abban a megkérdezettek közül senki nem hisz, hogy sikerült volna visszakapaszkodniuk. Albérletbe mentek, rokonokhoz költöztek, szocpolra vettek lakást, meghaltak - ezek a lehetőségek a lakók szerint. Külső segítség nincs, "mi nem vagyunk itt emberek senkinek" az egyik lakó szerint.

Az összes megkérdezett közül csak a nyolcadikon élő mozgássérült asszonynak vannak tervei arra, hogyan költözhet el a toronyból. "Én öt évre BAR-listás vagyok, de a fiam talán elhelyezkedik jövőre, kőművesnek tanul. Ő majd vehet fel hitelt, ebben bízunk, talán el tudunk költözni."