Szlovákiáig érnek a BKV gyanús szerződései

Vágólapra másolva!
Szlovákiába, sosem használt honlapra és egy lelkes végzős mérnökhöz vezetnek többek között azok a szerződések, amelyeket hétfőn küldött el a BKV a rendőrségnek, mert a cég ellenőrzése gyanúsnak találta azokat. A szerződések adataiból kiderül, hogy a közlekedési társaság majdnem tízmillió forintot értékű reklámidőt is hagyott kárba veszni, és online hírfigyelést rendelt havi félmillióért.
Vágólapra másolva!

Egy frissdiplomás mérnök eltűnt tanulmánya, egy kifizetett, de soha nem élesített honlap és majdnem tízmillió forint értékű, fel nem használt reklámidő - egyebek mellett ezek miatt az ügyek miatt tett feljelentést a BKV vezérigazgatója. A közlekedési társaság hétfőn jelentette be, hogy újabb 13 tanácsadói szerződést küldtek meg a rendőrségnek, mert belső vizsgálatuk szerint felmerült a gyanú, hogy azok "a büntető törvénykönyv több paragrafusába ütköznek".

A BKV szerdán még nem akarta megnevezni a 13 érintett céget, amelyekről csütörtökön az Index jelentetett meg egy listát. A közlekedési társaság erre hivatalosan nem reagált, de a cég egyik vezetője az [origo]-nak megerősítette, hogy valóban erről a 13 cégről van szó. Tomasitz István, a BKV megbízott jogi igazgatója korábban általánosságban azt mondta, azokkal a szerződésekkel lehet probléma, amelyek alapján teljesítési igazolások nélkül fizettek, vagy ha a szerződésben szereplő produktumot, például egy tanulmányt nem találják a cégnél.

A Nap-kelte című reggeli műsort készítő St. Plusz Kft. 20 millió forintos keretszerződés értelmében (a megállapodást Gyárfás Tamás producer csütörtökön nyilvánosságra hozta) a BKV hirdetéseket és PR-riportokat jelentethetett meg a műsorban. Az összeg felét a BKV előre kifizette, de a műsoridőt nem használta ki: csak áprilisban sugároztak három reklámot, összesen nettó 147 ezer forint értékben.

Mivel a Nap-kelte azóta megszűnt, a fennmaradó 9,8 millió forint értékű reklámidőt a BKV már biztosan nem használhatja ki. Az St. Plusz csütörtöki közleménye szerint számukra is érthetetlen volt, hogy a BKV miért nem használja ki a neki biztosított keretet. Gyárfás Tamás cége szerint ezért a BKV-nak a saját, kapcsolattartásért felelős munkatársait kellene felelősségre vonnia, nem pedig őket feljelenteni.

A sátoraljaújhelyi Flotterv Bt. a BKV saját, korábban közzétett szerződéslistája szerint az autóbuszos közlekedés népszerűsítéséről írt tanulmányt, amiért 200 ezer forintot kapott. Gáspár Gyuláné, a Flotterv Bt. társtulajdonosa az [origo]-nak azt mondta, gazdálkodási mérnökként végzett fia állást keresett a BKV-nál, de csak egy próbamunkát, a tanulmány megírását tudták neki felajánlani. A fiú megírta a tanulmányt, a számlát pedig a bt. állította ki - mondta Gáspárné. Szerinte a vizsgálatok kezdetén a BKV is megkereste őket, mert a cégnél nem találták a tanulmányt, amit ekkor ismét elküldtek e-mailben.

Egy másik, a listán szereplő cég, a Siteflex Kft. a BKV új honlapjának elkészítésére kapott megbízást 2007-ben, 4 millió forinttért. A cég korábban két magyar magánszemélyé volt, de jelenleg egy szlovák állampolgár tulajdonában áll. Magyarországi kézbesítési megbízottja, egy budapesti ügyvéd az [origo]-nak azt mondta, csak levélben tud kommunikálni vele, a telefonszámát nem ismeri. A korábbi magyar tulajdonosok az ügyvéden keresztül azt üzenték, "az ügy körüli hangulatkeltés miatt" egyelőre nem kívánnak nyilatkozni. A jogász szerint azonban ők a szerződésnek megfelelően elkészítették a honlapot, az a mai napig megvan, és nem tudják, a BKV miért nem használja. Az [origo] csütörtökön délelőtt megkereste a BKV-t, hogy megtudjuk, miért nem használják a honlapot, de mostanáig nem kaptunk választ.

Egy online hírfigyelő rendszer működtetésére adott megbízást a BKV a Montana Információtechnikai és Kommunikációs Zrt-nek, havonta 504 ezer forintért. Vadász Pál, a cég vezérigazgatója az [origo]-nak azt mondta, a szerződés csak nyolc hónapig élt, majd a BKV - számára nem ismert okból - felmondta, így a Montana alig több mint négymillió forintot kapott. "Ha Kocsis úrnak ez a legfőbb baja, annak nagyon örülünk" - mondta Vadász, aki szerint ez volt az egyetlen alkalom, hogy cége a BKV-val kötött üzletet.

A 13 cég közül közvetlen politikai kapcsolata van a Kacu Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-nek (ma már ORBITOR Kft.-nek hívják), amelynek társtulajdonosa és ügyvezetője Tiner György, XII. kerületi szocialista önkormányzati képviselő. A cég neve nem szerepel a BKV saját szerződéseinek listáján. Az [origo] csütörtökön délelőtt megkereste a BKV-t, hogy megtudjuk, milyen tevékenységet és mennyiért látott el a kft., de mostanáig nem kaptunk választ. A Kacu Kft. korábban a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM) is adott tanácsokat, amiért hárommillió forintot kapott.