Vágólapra másolva!
Nyolc EU-tagország között Magyarország is figyelmeztetést kapott az Európai Bizottságtól hétfőn, amiért nem tudja kordában tartani a szmogot okozó szálló por mennyiségét. Az EU szerint a tagországok késésben vannak vállalásaikhoz képest, és nem hoztak elég intézkedést a levegő szennyezettsége ellen.
Vágólapra másolva!

A légszennyezés elleni tétlenség miatt küldött figyelmeztető levelet az Európai Bizottság nyolc EU-tagországnak, köztük Magyarországnak hétfőn. A figyelmeztetés szerint a tagállamok késésben vannak vállalásaikhoz képest, mert nem tudják betartani a levegőben szálló por előírt határértékeit.

A szmogot okozó, 10 mikrométer átmérőnél nem nagyobb porszemcséket 2005 óta kellene szigorú határok között tartania a tagországoknak: az előírás szerint az éves átlagérték nem növekedhet 40 gramm/köbméter fölé, a napi érték pedig évente legfeljebb 35 napon haladhatja meg az 50 gramm/köbmétert. A tagállamok kérhettek ugyan halasztást 2011-ig a szabály teljesítésére, de erre csak akkor jogosultak, ha Brüsszel megítélése szerint megfelelő erőfeszítéseket tettek ennek a levegőszennyezési fajtának a visszaszorítására.

A hétfői bejelentés szerint Ausztriát, Belgiumot, Dániát, Franciaországot, Görögországot, Magyarországot, Romániát és Szlovákiát figyelmeztette az Európai Bizottság, hogy késésben van a szállópor elleni intézkedések meghozatalával. A franciák ezenfelül kaptak egy figyelmeztető levelet a kén-dioxid-kibocsátás ellenőrzésének hiányosságai miatt is.