Újabb 30 feljelentésre készül a szerződéseiben kutakodó BKV

Vágólapra másolva!
A csalásgyanús szerződések egyhatodának átvizsgálása után már 27 feljelentést tett a BKV, további 30 cég esetében pedig még a héten a rendőrséghez fordulnak - közölte a BKV vezérigazgatója hétfőn. Kocsis István a nyár közepéig kitolta a belső vizsgálat befejezésének határidejét, hogy mind az 1500 gyanús szerződést ellenőrizni tudják.
Vágólapra másolva!

Eddig 27 feljelentést tett a BKV a cég által kötött gyanús szerződések miatt - közölte Kocsis István, a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten. Kocsis szerint a héten újabb 30 cég esetében fordul a rendőrséghez a BKV.

A vezérigazgató a Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármesterrel és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettessel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: összesen ezerötszáz BKV-s szerződést vizsgálnak át az ellenőrzés során. Eddig csupán 250 szerződéssel végeztek, vagyis a szerződések hatodának átvizsgálásából került ki a várhatóan 57 feljelentés.

Kocsis István elmondta azt is, hogy a szerződésekkel kapcsolatos belső ellenőrzést június végéig meghosszabbították. Eredetileg március 31-ig tartott volna a szerződések átvizsgálása.

A sajtótájékoztatón Demszky Gábor főpolgármester korábban saját politikai felelősségét is elismerte a BKV-nál kialakult helyzet miatt, és arról beszélt, hogy a főváros vezetése rossz döntéseket hozott (Erről itt olvashat részletesen). Kocsis István ezzel kapcsolatban kijelentette: őt sem Mesterházy Ernő, Demszky főtanácsadója, sem Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes nem utasította semmire, és azt nem is hagyta volna. "Hagyó Miklóssal a szakmai meggyőződésünk merőben eltért egymástól" - mondta a vezérigazgató.