Vágólapra másolva!
Rendkívüli esemény nélkül lezajlott csütörtök reggel az angol érettségi írásbeli vizsgája. Középszinten 58 ezer, emelt szinten közel 5000 tanuló érettségizett angolból.
Vágólapra másolva!

Rendben lefolytak az angol írásbeli érettségi vizsgák a középiskolákban csütörtökön, rendkívüli esemény nem történt - közölte az oktatási minisztérium. Az Oktatási Hivatal szerint középszinten 1162 helyszínen 58 007 diák, emelt szinten 81 helyszínen 4902 tanuló érettségizett angolból reggel 8 órától.

Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből állt. Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc volt. Ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perces volt, a második részre, a nyelvhelyességi feladatsor megoldására 30 perc állt rendelkezésre. Ezután szünet következett, majd 30 percük volt a diákoknak a hallott szöveg értése feladatsorra, végül az íráskészséget mérő feladatra 60 perc maradt.

Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc volt. A vizsgán a már felsorolt vizsgaösszetevők szerepeltek ugyanabban a sorrendben, a feladatok megoldására fordítható idő azonban sorrendben 70, 50, 30, illetve 90 perc volt.

Az íráskészség vizsgarésznél a feladatok megoldásához mindkét szinten használhattak a vizsgázók nyomtatott szótárt, a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszközt nem vehettek igénybe a diákok.