Pörzse Sándor a Jobbik jelöltjeként indul a választáson

Vágólapra másolva!
Pörzse Sándor televíziós műsorvezetőt indítja I. kerületi jelöltjeként a Jobbik a választásokon - jelentették be csütörtökön. Pörzsével azt az üzenetet akarják közvetíteni, hogy ígéretük szerint elszámoltatják majd a jelenlegi politikai elitet.
Vágólapra másolva!

Pörzse Sándor televíziós műsorvezető a Jobbik képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon, a főváros I. kerületében - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vona Gábor, a párt elnöke. Pörzse lesz a választási kampányuk egyik fő arca, és ő lesz a január közepén induló, Barikád című hetilap főszerkesztője is. Vona szerint azért kérték fel Pörzsét, mert szerintük hiteles tudott maradni, és az elmúlt húsz évben "megalkuvás nélkül, keményen küzdött a posztkommunistákból vadkapitalistákká züllött politikusokkal szemben". Vona azt mondta: a jelölt személye azt az üzenetet közvetíti, hogy a Jobbik lesz az az erő, amely végrehajtja a jelenlegi politikai garnitúra elszámoltatását.

Pörzse a döntését indokolva azt mondta, hogy szerinte 2010-re az objektív újságírás megszűnt Magyarországon, mind a jobb-, mind a baloldalon, újságíróként elfogyott körülötte a levegő, mert olyan cenzúrával találkozott, amelyet nem lehetett felvállalni. Kijelentette, hogy kötelessége folytatni az elkezdett harcot, ezért - mint mondta - "teljesen természetes, hogy gyakorlatilag ide sodródtam".