Több mint hetven térfigyelő kamerát szerelnek föl Makón

Vágólapra másolva!
Az eddig meglévő 7 térfigyelő kamera mellé 73-at szerelnek fel Makón. A beruházás 87 millió forintba kerül, amelyet a város önkormányzata fedezi. A kamerákat a város frekventált és bűnözés szempontjából különösen fertőzött területein helyezik el.
Vágólapra másolva!

További 73 térfigyelő kamerát szerelnek föl Makón, ahol jelenleg 7 ilyen berendezés működik; a beruházást saját forrásból valósítja meg a Maros-parti város önkormányzata. "A kamerákat a város frekventált és a bűnözés szempontjából különösen fertőzött területein helyezik el, a felvételeket pedig a rendőrkapitányságon kialakított központban figyelik, így a rendszer hatékony bűnmegelőzési és felderítési eszközként működhet majd" - mondta Sarnyai Tibor, az önkormányzat sajtóreferense.

A beruházásra bruttó 87 millió forintot költ a város, a tavaly elindított Biztonságos Makó Program keretében. A település 2009-es és idei költségvetéséből is 50-50 millió forintot különített el a komplex bűnmegelőzési és közbiztonsági programra. A helyi rendőrséggel és a megyei főkapitányság bűnmegelőzési osztályával közösen életre hívott kezdeményezés részeként önkormányzati támogatással belépésjelző készülékekhez juthattak a makóiak, kerékpár-regisztrációs program indult a városban, felvilágosító kiadványok készültek és rendezvényeket szerveztek.

A kamerák felszerelését a közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott, szegedi székhelyű Távcom Informatikai Kft. végzi el február végéig. A cég integrálja a már ma is működő kamerákat, kiépíti az adatátviteli hálózatot, valamint kialakítja a térfigyelő rendszer központját a makói rendőrkapitányságon. A rendszert - az önkormányzat anyagi támogatásával - a rendőrség működteti majd.