Pénzt ígér programjában Mesterházy

Vágólapra másolva!
Mesterházy Attila szocialista kormányfőjelölt szombaton ismerteti választási programját, amely többek között 2014-ig 12 százalékos reálbér-emelkedéssel, az euró bevezetésével és két autópálya megépítésével számol - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Több mint hatvanoldalas programcsomagot mutat be szombaton Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje - írja a csütörtöki Népszabadság. A lap információi szerint a program a "nemzet modernizációjára" és "Magyarország újraegyesítésére" épül.

A Népszabadság szerint a programban további adócsökkentésről és adóátalakításról írnak. A vállalások között szerepel, hogy négy év alatt 12 százalékos reálbér-emelkedésre lesz lehetőség, adómentességet kapnak a melegétkeztetési jegyek, a válság elmúltával szélesítik a cafeteria rendszerét és adómentessé teszik a közösségi közlekedéssel munkába járást biztosító juttatásokat.

A fejlesztések között szerepel az M8-as és az M9-es autópálya megépítése és több mint 500 kilométer út uniós forrásából történő felújítása. A lap szerint az MSZP tervei között szerepel a nyugdíjasok számára saját cafeteriarendszer bevezetése és kiemelt szerepet kapa programban a romaintegráció. A program úgy számol, hogy 2014-ben bevezetik az eurót.