Nehéz évtizedet jósolt és a Jobbikot támadta a szenvedélyes Bajnai

Vágólapra másolva!
Nekirontott a Jobbiknak, dicsérte a saját kormányát, és nehéz évtizedet jósolt Magyarország számára első és utolsó országértékelő beszédében Bajnai Gordon miniszterelnök, akik búcsúzásként személyesebb és szenvedélyesebb arcát mutatta. Meg sem próbált kampányolni az MSZP mellett, helyette egyszerre kritizálta és dicsérte a két nagy pártot, kimondva, hogy Orbán Viktor és Mesterházy Attila is demokrata és hazafi.
Vágólapra másolva!

"Nem akartam megváltóként feltűnni" - egyebek mellett ezzel a személyes megjegyzéssel zárta országértékelő beszédét Bajnai Gordon hétfőn a parlamentben. A miniszterelnökként távolságtartó, számokra, tényekre koncentráló beszédeiről ismert Bajnai ezúttal egy kicsit érzelemdúsabb szónoklatot mondott. Igaz, valószínűleg ez volt az utolsó komolyabb beszéde, korábban ugyanis többször kijelentette - és megerősítette most is -, hogy az áprilisi parlamenti választás után visszavonul a politikától.

A beszéd elején Bajnai elismételte, hogy mit tart kormánya eredményeinek. Szerinte Magyarországra már pozitív példaként tekintenek külföldön, vagyis sikerült visszaszerezni a bizalmat. Arról is beszélt, hogy szerinte sok devizahiteles család könnyebbülhetett meg a forint stabilizálódásának következményeként. Szűk egyéves kormányzásáról pozitív mérleget vont, nem említett semmilyen nagyobb hiányosságot, bár azt néhány elejtett megjegyzéssel elismerte, hogy továbbra is komoly gond a munkanélküliség.

Célokat tűzött ki mások elé

Bajnai szokatlan helyzetben volt az országértékelő beszéddel, amelyet hagyományosan a mindenkori kormányfő mond a parlamenti szezonkezdetkor. Elődei ugyanis rendszerint arra használták ezt az alkalmat, hogy bejelentsenek valamilyen új kezdeményezést, ő azonban a politikából távozva értelemszerűen nem vállalkozhatott ilyesmire. Ettől függetlenül megfogalmazott célokat, amelyeket szerinte a politikusoknak követniük kellene a következő években

A kormányfő szerint arra kell felkészíteni az országot, hogy a következő tíz év mostohább körülményeket teremt majd, mint az elmúlt egy évtized. Élesebb lesz a verseny a piacokért, a munkahelyekért - mondta Bajnai, aki szerint ezért az egyik legfontosabb, hogy 2014. január 1-én bevezessék az eurót. Előbbre ígérni irreális lenne, későbbre azért nem halasztható, mert az sértené a vállalkozások érdekeit - mondta. A második cél a foglalkoztatás bővítése, a harmadik pedig a gyors gazdasági növekedés legyen - javasolta Bajnai, aki szerint 2011-től elérhető a 4 százalékos növekedés.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Nézze meg a beszéd alatt készült képeinket a fotóra kattintva!

Bajnai a legfontosabb feladatok közé sorolta a szociális ellátórendszer és az oktatás megújítását. Előbbi során az egy mindenkiért, mindenki egyért elvének kell érvényesülnie - mondta, a cél pedig az, hogy a szociális rendszer ne csak segítséget nyújtson a nyomorban élőnek, de ösztönözze is őket arra, hogy tartsák be az együttélés szabályait, próbáljanak meg kitörni a segélyezetti státuszból, vagy ha ez nem is sikerül, arra ösztökélje őket, tegyenek meg mindent, hogy a hátrányokat ne örökítsék át gyermekeikre.

A következő évtized legsúlyosabb társadalmi feladatának a romák integrációját nevezte a miniszterelnök, aki beszédében elismerte, a demokratikus pártok közös felelőssége, hogy erre a problémára eddig nem találtak megfelelő választ. "Szolidaritást kell kérni és felelősséget várni" a cigányságtól, mondta nemzeti sorskérdésnek nevezve a problémát. "Sikeres cigány társadalom nélkül nem lesz sikeres többségi társadalom és Magyarország sem" - tette hozzá.

Csak a Jobbik ellen kampányolt

Bajnai ugyan az MSZP támogatásával kormányzott és tagja volt a második Gyurcsány-kormánynak is, a mostani beszédben nem kampányolt a szocialisták mellett. Helyette inkább kritikát fogalmazott meg mindkét oldal számára: szerinte az MSZP-sek nem gondolhatják, hogy a fideszesek nácik, és a fideszesek nem gondolhatják, hogy az MSZP-sek komcsik. Szerinte van egy nagyon fontos hasonlóság az MSZP és a Fidesz között: mindketten demokraták és hazafiak, ellentétben a Jobbikkal. (Ezt egész pontosan úgy mondta ki, hogy Orbán Viktor és Mesterházy Attila is demokrata és hazafi.)

A kormányfő már korábbi nyilatkozataiban is keményen bírálta a Jobbikot, most azonban talán még az eddigieknél is élesebben és szenvedélyesebben kritizálta a radikális jobboldali pártot. Bajnai szerint a két nagy párt "hidegháborús" politikai vetélkedéséből egy "szörny született". "Ez a szörny itt áll az ajtónk előtt, és dörömböl, hogy engedjük be" - mondta világossá téve, hogy a Jobbikról beszél. Bajnai szerint a szélsőjobboldali párttal az a baj, hogy a valós problémákra hazug válaszokat ad, nem megoldásokat kínál, csak bűnbakokat mutat fel. Nincs reális programjuk és nem tisztelik az alkotmányt, a gyűlöletből és haragból gyűjtik a szavazatokat - sorolta a kormányfő

Bajnai így egyetlen kampányüzenetet fogalmazott meg beszédében, amelyben az MSZP és a Fidesz összefogását kérte a Jobbikkal szemben. Kérdés ugyanakkor, hogy ez mennyire volt eredményes, a beszédére érkező reakciókban ugyanis rögtön egymásnak is esett a két párt.